2012.07.19 10:06; Frissítve: 2012.07.19 10:06


Lady Gaga úszópalotája Krétán

Lady Gaga úszópalotája Krétán
Lady Gaga monumentális úszópalota építésébe kezdett Kréta szigetén – írja a dailymail.com.

A tavalyi év folyamán a Born This Way Tour című turnéja során vett földet Lady Gaga Krétán.

A 10 millió font, azaz 3,5 milliárd forint értékű épület rendkívüli adottságokkal lesz felvértezve. A tervek szerint úgy néz majd ki, mintha a tengeren lebegne bárki, aki hajóval közelíti meg, megcsodálhatja majd, ahogy a vízen lebeg.

Az extravagáns és nagyra törő tervek teljesen megegyeznek a sztár stílusával és ízlésével. A villához terveztek egy templomot,  teniszpályát és két uszodát is.

Lady Gaga imádja Görögországot, így nem meglepő, hogy Európának pont ezen a részén kezdett építkezésbe, ráadásul 2010-ben éppen ezen a görög szigeten szeretett volna férjhez menni akkori szerelméhez, Luc Carlhoz.

Forrás: dailymail.co.uk

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2