Laboratóriumban lett terhes egy 65 éves svéd férfi

Stockholm, 2012. július 2., hétfő (MTI) – Áldott állapotba került egy 65 éves férfi Svédországban – legalábbis a laboratóriumi teszteredmény alapján.

A csoda Gosta Eloffson gazdával esett meg. Amikor orvosa közölte vele, hogy a leadott vizeletminta alapján gratulál, merthogy Eloffson gyereket vár, a gazda azt hitte, viccel.

“Tudtam, hogy terjedelmes a pocakom, de ettől még az orvosnak nem volt igaza” – idézte a ragundai gazdát az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

Mint kiderült, a férfi vizeletmintája a laborban olyan baktériummal fertőződött meg véletlenül, amely terhes nők vizeletében fordul elő.

“Jót röhögtünk, de azért csináltunk még egy tesztet. Immár minden rendben: mégsem vagyok terhes” – mondta a gazda.

MTI