Labdarúgó NBI – Paulo Sousa távozik a Videotontól

Budapest, 2013. január 7., hétfő (MTI) – Paulo Sousa vezetőedző közös megegyezéssel szerződést bontott a Videoton labdarúgócsapatával.

A székesfehérvári klub hétfőn honlapján közölte a hírt, hozzátéve, a portugál tréner családi okok miatt döntött úgy, hogy elhagyja a csapatot.

Az egyesület sajnálatát fejezte ki Sousa távozása miatt, s amint azt a közleményében hangsúlyozza, a “szerződésbontás a szerződés szabályainak megfelelően, az európai standardok szerint zajlott, a két fél között nincs jogi vagy egyéb jellegű vita”.

Sajtóhírek szerint a játékosként kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, 51-szeres portugál válogatott szakember a New York Red Bulls csapatához szerződik hamarosan.

Sousa 2011 májusában került a Videotonhoz, mellyel a legutóbbi szezonban bajnoki ezüstérmet szerzett, majd az új idényben csapatával az Európa Liga főtáblájára jutott. Ott csoportjában két győzelemmel, hat ponttal a harmadik helyen végzett.

A Videoton napokon belül bejelenti, hogy ki veszi át a vezetőedzői feladatokat. Az nso.hu portugál forrásokra hivatkozva hétfőn arról adott hírt, hogy a fehérvári csapatot nagy valószínűséggel Sousa korábbi válogatott csapattársa, a Lazióval Kupagyőztesek Európa Kupáját is nyert Sergio Conceicao veszi át. Az eddig a portugál élvonal nyolcadik helyen álló Olhanensét irányító, 38 éves edző hétfőn lemondott posztjáról.

MTI








hirdetés