komolytalan ígérgetések

2019.10.12. 09:57

Tarlós István: Karácsonyról Gyurcsány is azt mondta, erőtlen a győzelemhez

A főpolgármester szerint az ellenzék ajánlata tények helyett csupán „szélbe írott betű csak, rajz rohanó vizeken”.

Budapest, 2019. május 6. Tarlós István főpolgármester beszél Révész Máriusszal, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal közösen tartott sajtótájékoztatójukon a Városházán 2019. május 6-án. A főpolgármester bejelentette, hogy a főváros újabb 800 millió forintot különített el költségvetéséből kerékpáros-fejlesztésekre, amihez az állam még 800 milliót ad. Az 1,6 milliárd forintból megkezdődhet az EuroVelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztésének első üteme. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Tarlós István a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta, hogy harminc éve folyamatosan vesz részt kampányokban, egy híján minden polgármester-választást megnyert. Volt már a mostaninál is keményebb harc, de a jelenleginél sunnyogóbb, félrevezetőbb, mellébeszélősebb és képmutatóbb kampányt még nem láttam – mondta Tarlós István.

A főpolgármester hozzátette, ilyen főpolgármester-jelölti mezőny sem volt még, mint most.

Senkit nem bánt meg, senkit nem becsül alá, soha nem volt elbizakodott, de a megmaradt jelölti hármas ismeretei, tapasztalatai is mérsékeltek

- idézi az Origo a Magyar Nemzetnek adott interjúból.

Nem beszélve arról, hogy celeb, levélhordó postás vagy vidéken élő villanyszerelő eddig még nem aspirált arra, hogy a főváros főpolgármestere legyen. Nem udvarias dolog ugyan, de nem tudom, miért lepődnek meg, ha sokan cirkuszt emlegetnek. Ez mégiscsak a magyar főváros, aminek a vezetését nem lehet úgy megtanulni, mint egy kártyajáték szabályait – mondta Tarlós István.

A főpolgármester szerint

ez az ellenzéki kampány nem a városról, nem a teljesítmények összehasonlításáról és nem az önkormányzati kompetenciákról szólt,

mert az nem kampány, ha valaki minden második nap kiáll egy utcasarokra, hat emberrel maga mögött, majd nyilvánvalóan teljesíthetetlen ajánlatokat tesz, miközben a saját teljesítményéről semmit nem lehet tudni.

A kampányban az ellenzék részéről mindenről szó esett, csak arról nem, amiről kellett volna.

Megvalósult célok

Az elmúlt kilenc évben 170 projekt valósult meg.

A teljesség igénye nélkül a nagyobb beruházások közé tartozott:

  • a 4-es metró befejezése
  • a 3-as metró felújításának elindítása
  • a BKV járműveinek cseréje
  • 400 kilométer csatorna, 35 kilométer kerékpárút épült, megújult a Széll Kálmán tér, a Margitsziget, valamint ötven köztér a Tér_köz pályázat segítségével, felújítottak és bővítettek hét fürdőt.

    Megtervezték és megépítették a budai fonódó villamost, felújították, meghosszabbították az 1-es és a 3-as villamosvonalakat, folyamatosan újítják fel és bővítik az állatkertet.

    Elindultak az árvízvédelmi beruházások, épül a Főtáv-körvezeték. A város zöldprogramjának részeként pedig első ütemben tízezer fát ültettek a hiányos fasorokba, parkokba. Elkészült és a Fővárosi Közgyűlés elfogadta például a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési tervet, a Budapesti mobilitási tervet, a Gazdasági és foglalkoztatási tervet, a klímastratégiát, a Zöldinfrastruktúra-fejlesztési koncepciót, a szmogrendeletet.

    Tarlós István hozzátette:

    a ciklus eredményeinek elismerését jelenti, hogy Brüsszelből megkaptuk az Európa legjobb úti célja 2019 díjat, valamint az, hogy a The Economist brit hetilap testvércége, az Economist Intelligence Unit felmérése szerint Budapest a kelet-európai régió legélhetőbb városa, valamint 2010 óta húsz helyet léptünk előre az élhető városok sorrendjében.

    További fejlesztések

    A BKV a napokban szerződik a 3-as metró középső szakaszának felújítására, illetve jövőre klimatizálják a vonalon futó felújított metrókocsikat.

    Folytatódik a trolik, villamosok és autóbuszok cseréje, a P+R parkolók kialakítása.

    Megújul a Lánchíd és környéke, megkezdődik a Blaha Lujza tér, a Széna tér felújítása. Indul az EuroVelo 6 és 14, a Duna menti kerékpárút fejlesztése.

    Elkészül az időalapú elektronikus jegyrendszer, 2020-ban a beruházás be is fejeződik.

    Elkészült az aquincumi híd komplex tervezése is. Megújul a Ferihegyi gyorsforgalmi út, és megkezdődik a városháza felújítása is.

    Kihívói ígérgetések

    Az ellenzéki ígérgetésekről azt mondta Tarlós István, hogy

    az elhangzott ígéretek több szempontból is komolytalanok.

    Itt van például az, hogy az önkormányzatok közvetlenül pályázhassanak és jussanak a nagyberuházásokhoz szükséges uniós forrásokhoz. Akkora projektek esetében, mint egy metróépítés vagy metróvonal-hosszabbítás, ez elképzelhetetlen.

    Elég jól ismerem az Európai Unió pénzügyi szabályait és működését, nemcsak a Demszky-féle szerződéseket kellett rendbe tennünk, hanem az előcsatlakozás időpontjában a többi polgármester megbízásából a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács egyik vezetője voltam – mondta.

    A főpolgármester kiemelte, a témában előadásokat tartott többek között Milánóban, Brüsszelben is. Nincs olyan, amiről Karácsony Gergely beszél. Olyan van, hogy közösségi kezdeményezés, de ezzel csak „aprópénzeket„ lehet igényelni, de értelmezhető, komoly projektre a tagállam kormányának megkerülésével nem lehet pályázni. Az unió is csak a kormányokon keresztül tárgyal. Nem beszélve arról, hogy

    a Karácsony-féle ígéretdömping megvalósítását jogszabályok sem teszik lehetővé.

    Például az ingatlanadó kivetését, amit ő kerületi polgármesterként megtehetett volna, azonban öt éven át nem tette,a főpolgármester pedig ilyet nem vethet ki.

    Ugyanez a helyzet a kórházakkal és a sporttámogatásokkal kapcsolatos ígérgetéssel is, mivel ezek a pénzek soha nem kerülnek hozzá. Az sem tiszta, hogy képzelte az ígéreteinek pénzügyi hátterét, figyelembe véve a folyamatban lévő nagy projekteket. Talán le akarja ezeket állítani?

    Amit az ellenzék és Karácsony folytat, az nem kampány.

    Újabban meg levelet ír tömegesen a nyugdíjasoknak, amelyben részint engem rágalmaz, részben ismételten teljesíthetetlen ígéreteket tesz nekik. Persze, Puzsér sem semmi. Jópofa, de halvány gőze nincs a rendszer működéséről. Viszont Karácsonnyal ellentétben nem akar másnak látszani, mint aki valójában. Berki Krisztiánt nem tudom értelmezni – mondta Tarlós István.

    Borítókép: Tarlós István a Városházán 2019. május 6-án. A főpolgármester bejelentette, hogy a főváros újabb 800 millió forintot különített el költségvetéséből kerékpáros-fejlesztésekre, amihez az állam még 800 milliót ad. Az 1,6 milliárd forintból megkezdődhet az EuroVelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztésének első üteme.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában