Debrecen hírei

2012.11.16. 07:30

Moszkva után Pécs következik

Vízilabda - A debreceniek ott folytatták parádés nemzetközi szereplésüket, ahol a csoportkör utolsó meccsén abbahagyták.

Vízilabda - A debreceniek ott folytatták parádés nemzetközi szereplésüket, ahol a csoportkör utolsó meccsén abbahagyták.Míg a nemrégiben lejátszott Szeged elleni bajnokin a támadás ment kiválóan és a védekezése hibázott a Gyöngyösi-legénységnek, addig a hét végi Magyar Kupa elődöntőjében éppen az ellenkezője érvényesült. Szerdán az Európa Kupa negyeddöntőjében azonban majdhogynem tökéletesen működött a hajdúsági gépezet, a játékosok csapatként játszottak, aminek köszönhetően a Varga Tamás vezetésével 13-9-es győzelmet arattak a Dinamo Moszkva felett. A cívisvárosiak nagyszerűen játszottak, melyet a Debreceni Sportuszodába kilátogató közel 1100 néző hangos tapssal jutalmazott.

Nem lehet gond

- Voltak periódusai az összecsapásnak, amikor maximálisan elégedett lettem volna a négygólos előnnyel, de voltak olyan időszakok is, mikor meg volt a lehetőség a nagyobb arányú győzelemre is, ám ennek ellenére ezzel a lépéselőnnyel maximálisan elégedett lehet mindenki – kezdte az értékelést a Debrecen vezetőedzője, Gyöngyösi András.

- Az orosz csapat felülmúlta a várakozásokat, a selejtező csoportjukban két góllal kaptak csak ki a Savonától, amire azt hittük, mindössze a véletlen eredménye, erre azonban rácáfoltak, és most éppen az ellenkezőjét bizonyították. Én személy szerint egy jobb csapatot láttam a medencében annál, amit először hittem: egy gyors vízilabdát játszó, szervezett ellenfelet, ami olykor meg is zavart bennünket. Ezért a visszavágóra erre fel kell készülnünk, hogy a zónánkat sok mozgással ne tudják feltörni. Bizakodó vagyok a második felvonást illetően, de fontos, hogy ne úgy utazzunk Moszkvába, hogy négygólos előnyünk van, hanem úgy, hogy azon az egy meccsen fog eldőlni a továbbjutás sorsa, s akkor úgy érzem, nem lehet probléma – vélekedett Gyöngyösi.

Kilenc pontra hajtanak

- Köszönjük szépen a közönségnek a biztatást és a támogatást, nagyszerű érzés volt teltház előtt, fantasztikus hangulatban játszani, biztos vagyok benne, hogy az eredményhez a szurkolók is hozzátettek. Jó érzéssel tölt el engem, és a csapatot is, hogy egyre népszerűbb kezd lenni Magyarország legsikeresebb csapatsportága Debrecenben!

A szerda esti találkozót követően a hajdúsági pólósok másnap már ismét vízbe szálltak, hiszen szombaton egy kiadós utazás után bajnoki vár rájuk Baranyában. Sőt, a pécsi összecsapás mellett másik két találkozón is megmérettetnek a hajdúságiak a jövőhét szombati, moszkvai visszavágó előtt.

- A Dinamo Moszkva előtt három bajnoki vár ránk, először Pécsre látogatunk. Nem lebecsülve az ellenfelet, de úgy érzem, hogy nem egy szinten van a két gárda. Idegenben játszunk, így megpróbálunk a körülményekhez alkalmazkodni, és minél biztosabb győzelmet aratni. Jövő héten pedig már hangolódnunk kell a visszavágóra úgy, hogy kedden az OSC-nél vendégszerepelünk, szerdán pedig a junior válogatottat fogadjuk. A célunk természetesen mind a kilenc pont begyűjtése – fogalmazott a mester.

HBN-OLAHA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!