Süket csöndek időszakai

A kommunikációra, az érdemi párbeszédre hajlamos, azt igénylő halandó napjainkban szaporodni érzi azoknak az embertársainak a számát, akik rendszeresen válasz nélkül hagyják üzeneteit: egy-egy levelét vagy más párbeszédkezdeményét. Arany Lajos írása.

Hasonlót él át, mint a 20. századból eredő abszurd életérzés (egyszersmind esztétikai minőség) embere, aki képtelen belenyugodni – egyebek között – abba: élete a véletlenek irányításán múlik, ám a világ erre a magatartására, követelésére süket csönddel „felel”. Szintén értetlenül áll a képtelen helyzetekben ugyancsak bővelkedő napjaink süket csöndjében a (legalább elektronikus) beszélgetésre vágyó polgár. S gyakran úgy érzi: minél előbbre halad a technikai fejlődés, minél szélesebb körű lehetőség kínálkozik a kommunikálásra, annál kevésbé élnek ezzel az ismerősök, barátok, rokonok. Fordított arányosság az érintkezés esélyében?

Mai emberkénk is tud róla, hogy nagy nyelvújítónk, Kazinczy Ferenc lúdtollal rótt hatalmas levelezése csak 23 vaskos kötetben fért el. Pergeti vissza gondolatban az éveket, de neki sem maradt megválaszolatlan levélről emléke a kézzel írott üzenetváltás időszakából. De most gyakran csóválja fejét, midőn tapasztalja: napok, hetek vagy – urambocsá! – hónapok telnek el a drótpostán eljuttatott levele óta, s a „beszélgetőpartner” néma marad.

Hanyagság? „Időzavar”? A gondolatok, a mondanivaló hiánya? A másik semmibe vétele? Vagy csak valami rossz „trendiség”?

- Arany Lajos -