Labdarúgó NB I – Vasárnap Ferencváros-Vidi rangadó

Budapest – A címvédő MOL Vidi FC a listavezető Ferencváros otthonában lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján.

A két hazai élcsapatot nyolc pont választja el a tabellán, de a zöld-fehérekhez hasonlóan még veretlen fehérváriak két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mivel a Mezőkövesd és az Újpest elleni, egyaránt hazai összecsapásukat elhalasztották a Bajnokok Ligája-selejtezők miatt.

A rangadó egyik nagy kérdése, hogy a Vidiből mennyit vett ki az AEK Athén elleni Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágója, amely 1-1-es döntetlennel ért véget, és így a görögök jutottak a sorozat csoportkörébe, míg a magyarok az Európa-liga főtábláján bizonyíthatnak.

A Ferencváros kispadján éppen az első számú hazai rivális ellen mutatkozik be a Groupama Aréna közönségének a múlt szerdán kinevezett Szerhij Rebrov: a Thomas Dollt váltó ukrán szakember a hatodik fordulóban a Mezőkövesd otthonában debütált az NB I-ben, és a “megmentő” a csereként pályára lépett Böde Dániel volt, aki a 91. percben szerezte a találkozó egyetlen gólját.

A Videoton még az átigazolási időszak utolsó napjaiban is tovább erősítette keretét, és Marko Nikolic a fővárosi mérkőzésen akár már pályára is küldheti a Dinamo Zagrebtől megszerzett ötszörös bosnyák válogatott támadót, Armin Hodzicot.

Szombaton az Újpest és a Budapest Honvéd 208. alkalommal találkozik az élvonalban. A mostani idényt a kispestiek kezdték jobban, csak egyetlen ponttal vannak lemaradva a Ferencváros mögött. A lila-fehérek teljesítménye hullámzó, ráadásul eddigi három hazai meccsükből csak egyet nyertek meg egy-egy döntetlen és vereség mellett.

Az OTP Bank Ligában még két csapat nyeretlen: a sereghajtó Kisvárda az élvonalba egy év után visszajutott, jelenleg harmadik MTK otthonában sem esélyes, míg a Puskás Akadémia Mezőkövesden lép pályára.

A Kossuth Rádió szombaton 19.05 és 20.00 között Körkapcsolással jelentkezik a Sportvilágban, majd 20.30 órától számol be a második félidők eseményeiről. A vasárnapi Ferencváros-MOL Vidi rangadót 18.05 és 18.30, valamint 19.05 és 20.00 között közvetíti.

– MTI –


A 7. forduló programja

szombat:

Debreceni VSC-Szombathelyi Haladás 17.00, tv: M4 Sport
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 19.30
Újpest FC-Budapest Honvéd 19.30, tv: M4 Sport
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 19.30
Diósgyőri VTK-Paksi FC 19.30

vasárnap:

Ferencvárosi TC-MOL Vidi FC 18.00, tv: M4 Sport

A tabella:

1. Ferencváros 6 5 1 – 15-4 16 pont
2. Budapest Honvéd 6 5 – 1 12-5 15
3. MTK Budapest 6 4 1 1 11-9 13
4. Debreceni VSC 6 2 3 1 8-8 9
5. MOL Vidi FC 4 2 2 – 9-2 8
6. Újpest FC 5 1 3 1 5-6 6
7. Paksi FC 6 1 3 2 7-9 6
8. Mezőkövesd Zsóry FC 5 1 2 2 5-5 5
9. Diósgyőri VTK 6 1 2 3 5-10 5
10. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 8-12 4
11. Puskás Akadémia 6 – 2 4 7-11 2
12. Kisvárda Master Good 6 – 2 4 2-13 2
A 3. fordulóból a MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC, valamint a 6. fordulóból a MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-selejtezői miatt elhalasztották.