Labdarúgó NB I – Folytatódik a harc a dobogóért és a kiesés elkerüléséért

Budapest – A szombati után a hétközi 31. fordulóval folytatódik a harc a dobogós helyek megszerzéséért és a kiesés elkerüléséért a labdarúgó NB I-ben.

Kedden egy alsóházi csatára kerül sor Békéscsabán, ahova a házigazdákéval megegyező pontszámmal álló, de most tizedik, azaz bennmaradó helyen lévő Vasas látogat. A két együttes augusztusi és decemberi meccsét egyformán az angyalföldiek nyerték, akik ezeken a találkozókon hat gólt szereztek és egyet sem kaptak. Ha ezúttal is a fővárosi csapat győz, hárompontos előnyre tesz szert két körrel a vége előtt.

A sereghajtó Puskás Akadémiának nem lesz könnyű dolga szerdán, amikor a második helyezett MTK Budapest vendége lesz Dunaújvárosban. A fővárosi kék-fehérek győzelemmel jelentősen megszilárdíthatják ezüstérmes pozíciójukat, a felcsúti együttes viszont – amelynél szombat este a gyenge szereplés miatt edzőváltás történt, Robert Jarni helyét az idény végéig Szíjjártó István vette át – vereséggel még nehezebb helyzetbe kerül.

A dobogóért küzdő csapatok közül a jelenleg harmadik Debrecen a nála két ponttal kevesebbet gyűjtött, s ezzel ötödik Szombathelyi Haladással csap össze Sopronban, míg a negyedik Videoton a forduló zárómeccsén a már bajnok Ferencvárost fogadja. Az Újpest – amely négy pontra van a bronzérmes pozíciótól – a vendégként október vége óta nyeretlen Pakssal játszik otthon.

A kiesés miatt már nem kell aggódnia a Diósgyőrnek és a Budapest Honvédnak sem, kettejük gyakorlatilag tét nélküli összecsapását szintén szerdán rendezik, Diósgyőrben.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

kedd:

Békéscsaba 1921 Előre-Vasas 20.00, v: Karakó

szerda:

Szombathelyi-Swietelsky Haladás – DVSC-TEVA, Sopron 18.00, v: Erdős
MTK Budapest-Puskás Akadémia, Dunaújváros 19.00, v: Vad II
Újpest FC-Paksi FC 19.00, v: Berke
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 19.00, v: Iványi
Videoton FC-Ferencváros 20.00, v: Solymosi

A tabella:

1. Ferencváros 30 23 3 4 66-20 72 pont – már bajnok
2. MTK Budapest 30 14 9 7 39-29 51
3. DVSC-TEVA 30 13 9 8 43-31 48
4. Videoton FC 30 14 4 12 33-29 46
5. Szombathelyi Haladás 30 12 10 8 28-32 46
6. Újpest FC 30 11 11 8 39-31 44
7. Paksi FC 30 11 6 13 36-36 39
8. Diósgyőri VTK 30 10 8 12 35-40 38
9. Budapest Honvéd 30 10 7 13 35-35 37
10. Vasas 30 7 4 19 28-53 25
11. Békéscsaba 1912 Előre 30 6 7 17 23-52 25
12. Puskás Akadémia 30 5 10 15 32-49 25

– MTI –








hirdetés