Labdarúgó NB I – Felcsútra igazolt Forró Gyula

Felcsút – A Puskás Akadémia csapatában folytatja pályafutását a magyar labdarúgó-válogatott védője, az Újpestről távozó Forró Gyula.

A Puskás Akadémia honlapjának szerdai közleménye szerint a 27 esztendős játékos két és fél éves szerződést írt alá a felcsúti klubbal. Forró a Békéscsaba és az MTK utánpótlásában nevelkedett, profi pályafutása során pedig a Soroksár, a BKV Előre, az MTK II, a Kecskemét, illetve 2014 nyara óta az Újpest együttesében futballozott. Az NB I-ben 92 mérkőzésen lépett pályára és három gólt szerzett.

A hátvéd Dárdai Pál szövetségi kapitányi időszakában, 2014 őszén, a finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőn mutatkozott be a felnőtt válogatottban, amelyben később az Oroszország és a Litvánia elleni barátságos meccsen is lehetőséget kapott.

“Szeretnék bizonyítani, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjak, és ismét felhívjam magamra Bernd Storck figyelmét” – mondta új klubja honlapján Forró Gyula.

“Jó személyiség, kitűnő példakép a fiataljaink számára. Szurkolunk neki, hogy klubcsapatában nyújtott teljesítményével visszaküzdje magát a nyári Európa-bajnokságra utazó válogatott keretébe” -nyilatkozta Takács Mihály, a Puskás Akadémia főigazgatója.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés