Ki merre mehet?

2020.06.24. 14:00

Gépjárművekkel a gyalogosok között Debrecen belvárosában

A Dósa nádor tér átépítéséig az érintett üzletek ételszállításra is használhatják a főutca díszburkolatos részét.

Fotó: Vass Attila

A vírushelyzet nyomán az ételfutárok miatt is egyre több (gép)jármű közlekedik olyan helyeken, ahol nem tehetnék ezt. Immár ugyanis a járdákon és a sétálóövezetben is nagy számban vannak jelen nemcsak biciklis kiszállítók, hanem motorosok és autósok is.

A Piac utcán olyan autós futárokkal is gyakran lehet találkozni, akik a szökőkút és az ottani padok közötti szűk részen hajtanak át. A Napló ezek miatt is fordult kérdéseivel a polgármesteri hivatalhoz, valamint a hajdú-bihari rend­őr-főkapitánysághoz.

Fotó: Vass Attila

Gyorsan, de szabályosan

Válaszában a főkapitányság illetékese is úgy fogalmazott, hogy az utcákon egyre több kerékpáros, motoros és segédmotor-kerékpáros futárt láthatunk, akik igyekeznek a rendeléseinket minél gyorsabban kiszállítani. A közlekedési szabályok azonban mindenkire, így rájuk is vonatkoznak – nyomatékosította a testület. A rendőrség levele rámutatott: a KRESZ taxatíve felsorolja, hogy a kerékpárosok hol közlekedhetnek. Eszerint kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy arra utaló jelzés esetében az autóbusz-forgalmi sávon kell közlekedni, ahol ilyen nincs, ott a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton, az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.

Fotó: Vass Attila

Nem veszélyeztethetnek

Lakott területen lévő úton, ahol az úttest kerékpár-közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol tilos, kerékpárral a gyalogosforgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/h sebességgel a járdán is szabad közlekedni. A kerékpárosok tehát a gyalogosforgalmat nem akadályozhatják és nem veszélyeztethetik.

Fotó: Vass Attila

Lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni tilos. A „Kerékpárút” tábla a kétkerekű kerékpárok közlekedésére kijelölt utat jelez; a segédmotoros rokkantkocsi, a gépi meghajtású kerekesszék és a kétkerekű segédmotoros kerékpár lakott területen kívül a kerékpárutat igénybe veheti, ha ezt jelzőtábla nem tiltja. A kerékpárúton más jármű közlekedése tilos.

Ha a KRESZ másként nem rendelkezik, akkor kerékpár­úton járművel legfeljebb 30 km/h sebességgel szabad közlekedni.

A hatóság közlekedési szabálysértés észlelése esetén minden esetben intézkedik, a jogsértőkkel szemben szankciót alkalmaz.

A főkapitányság a Napló kérdésére arra is kitért, hogy kerékpáron közlekedni a Kossuth téren, a jelölt zöldterületi sétányszakaszokon csak az arra kijelölt helyen, legfeljebb 10 km/h sebességgel szabad. A testületnek arra vonatkozó információja, nyilvántartása nincs, hogy a balesetekben részes személyek közül kik dolgoznak futárként.

Maximum tíz percig, de mindig a KRESZ-t betartva

A polgármesteri hivatal válasza a Napló kérdésére emlékeztetett: a hivatal 2010-ben döntött arról, hogy a Piac utcán a Kossuth utca és a Kálvin tér közötti díszburkolatos sétányon engedélyezi a kerékpározást. Ennek megfelelően a térhez csatlakozó utakon közlekedő kerékpárosok szabályosan hajthatnak be a területre. A díszburkolatos felületre behajtva a tér kialakítása, burkolatának kiosztása, jellege, a zöldterületek elhelyezkedése nem határozza meg a különböző közlekedési funkciók elhatárolását. Ennek megfelelően a tér teljes területén mind gyalogosan, mind kerékpárral közlekedhető felület van.

Fotó: Vass Attila

A gépjárműforgalommal kapcsolatos érdeklődésünkre a polgármesteri hivatal rámutatott: a Dósa nádor tér és a Csapó utca felújítási munkálatai idején árufeltöltés, rakodás céljából az érintett üzletek megközelítése a Kálvin tér felől behajtva a Piac utcai díszburkolat igénybevételével a Csapó, Zamenhof és Rózsa utcai torkolatokban történhet. A gépjárművek kizárólag a rakodás ideje alatt (maximum tíz percig) tartózkodhatnak a díszburkolaton, majd azt kötelesek a legrövidebb úton elhagyni.

A Dósa nádor tér és a Csapó utca átépítését követően a terület megközelíthetősége meg fog változni: az árufeltöltés a kivitelezés előtti módon, a Dósa nádor téren keresztül lesz biztosított – jelezte a hivatal. A Napló kérdésére kitértek arra is, hogy a sétálóövezetben sok vendéglátóhely található, melyek az utóbbi hónapokban kizárólag kiszállításos formában teljesíthették a rendeléseket. Az üzletek nagy része – a korábban árufeltöltésre kialakított gyakorlatnak megfelelően – az ételszállításhoz is a becsatlakozó kis utcákat tudta használni.

A Dósa nádor tér átalakításával az érintett üzletek (Rózsa utca, Zamenhof utca, Csapó utca) egyéb alternatív útvonal hiányában a kivitelezés ideje alatt ételszállításra is a Piac utca díszburkolatos részét használhatják.

A KRESZ szabályainak maradéktalan betartása a közlekedés minden résztvevője számára fontos

– hangsúlyozta a polgármesteri hivatal.

Vass Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában