Labdarúgó NB I – A bennmaradás a cél Gyirmóton

Győr – A bennmaradás a célja a labdarúgó NB I-ben újonc Gyirmótnak, melynek szakmai stábját hétfőn mutatták be.

A gyirmóti Alcufer Stadionban tartott hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a klubnál “csúcsévnek” tartják az elmúlt szezont, mivel teljesült a tulajdonosok nagy álma, amiért nyolc éve küzdöttek: a csapatnak sikerült megnyernie az NB II-t, és története során először feljutott az élvonalba.

Bemutatkozott az új vezetőedző, az amerikai Sporting Kansas City utánpótlásától hazatérő Urbányi István, aki kijelentette, hogy újoncként a céljuk a bennmaradás lesz. Munkáját másodedzőként Györök Tamás és Nagy László, kapusedzőként Tőkés László, erőnléti és rehabilitációs edzőként pedig Holanek Zoltán segíti.

A csapat hétfőn kezdte a felkészülést a július 16-án kezdődő bajnoki évadra. Egyelőre a másodosztályt megnyerő keret minden tagja Gyirmóton edz, Urbányi ezen a héten dönti el, kire nem tart igényt az NB I-ben, és ezt követően határoz az új igazolásokról is. A felkészülést rövid ausztriai edzőtábor is színesíti majd.

A Gyirmót FC második kerete a megyei bajnokság, majd az osztályozó megnyerése után az NB III Nyugati csoportjába jutott, az utánpótlás-együttesei pedig – a nyolc akadémiai csapatot magában foglaló kiemelt bajnokság alatti – első osztályba kerültek. Klement Istvánt, a Győri ETO akadémiájának korábbi vezetőjét tavasszal felkérték a klub teljes utánpótlásának átvilágítására, a megállapításait pedig hamarosan a tulajdonosi kör rendelkezésére bocsátja.

Mint elhangzott, a szeptemberben felavatott új gyirmóti stadionban júliustól további fejlesztések várhatóak.

– MTI –








hirdetés