Labdarúgó Magyar Kupa – Debrecen-Ferencváros az elődöntőben

Budapest – A címvédő Ferencváros a Debrecennel, míg az Újpest a Békéscsabával találkozik a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében.

A kupasorozat sorsolását Felcsúton, a néhány perccel korábban véget ért Videoton-Ferencváros negyeddöntő helyszínén tartották meg, ahol Nyilasi Tibor húzta ki a csapatokat.

Az erőviszonyok alapján az OTP Bank Ligában második Újpest volt a legszerencsésebb, mivel a sereghajtó békési csapatot kapta, míg a bajnoki éllovas FTC a Videoton elleni párharc után egy újabb nehéz riválissal, az NB I-ben harmadik DVSC-vel néz majd szembe.

Az első mérkőzéseket Debrecenben és Újpesten rendezik március 16-án, míg a visszavágókat április 13-án tartják.

A Magyar Kupa fináléjának május 7-én a Groupama Aréna ad majd otthont.

Az elődöntő párosítása:

Újpest FC-Békéscsaba 1912 Előre
DVSC-TEVA – Ferencvárosi TC

– MTI –








hirdetés