L. Simon László: a politika sokszor a szakma ellenében nyilvánul meg

Hajdúböszörmény, 2014. június 27., péntek (MTI) – A politikának sokszor a szakma ellenében kell megnyilvánulnia – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken a Hajdúböszörményi Írótáborban (HÍR).

L. Simon László az elsősorban költői-alkotói munkájáról szóló beszélgetésben néhány, a politikusi élettel összefüggő kérdésre is kitérve elmondta: lehet, hogy a politika sokszor “mellélő”, de sokszor innovatívan hat a szakmákra.

Történelmi kérdésekben képesek vagyunk közmegegyezésre, elfogadjuk, mintha korábban sem lett volna vita azokról – mondta Klebelsberg Kunó nevét említve, akit szerinte ma a jobb- és baloldalon egyaránt kiemelkedő, eredményes kultúrpolitikusnak tartanak.

Azonban ha visszatekintünk, hogy mit kapott ő a kortársaktól, a sajtótól vagy a parlamentben még saját párttársaitól is, akkor látható: hasonló küzdelmeket kellett vívnia, mint mai utódainak – fejtegette L. Simon László.

A politikusi létben más tehetségre, más képességekre van szükség, mint bármelyik szakmában – fűzte hozzá és a miniszterelnök munkakörét hozta fel példának: egy miniszterelnök feladata komplex, napi szinten hoz döntéseket. Lehet olyan szakterület, amelyhez nem ért, de képes átlátni a folyamatokat, rendszerbe helyezni azokat és döntést hozni. Egy miniszterelnöktől, de még egy minisztertől sem lehet elvárni, hogy a szó klasszikus értelmében szakpolitikus legyen – mondta.

“Nem biztos, hogy a politikában mindig az segít, ha a szakma lobbistái ott vannak” – mondta hozzátéve, ezt sokan nem értik, “belülről ugyanis sok más szempontot is lát az ember”.

Üdvös lenne több olyan politikus, aki a kultúrából jön, de azt is látni kell, hogy a politika hozhat jó döntést a szakmai közösség ellenére – jegyezte meg. Minden szakmai közösség ugyanis a status quo fenntartásában érdekelt, ebben az értelemben minden közösség hasonló törekvéseket mutat, mint maga a politika – tette hozzá.

Ennek kapcsán szólt azokról a támadásokról, amelyek a folyóirat-támogatási rendszer átalakítása miatt érték. “Nem akarom megszüntetni a folyóirat-támogatást” – jelentette ki, de megjegyezte: “az is biztos, ha a szakmán múlik, soha nem lesz változás, s az sem fogja érdekelni őket, ha csak két folyóiratot adnak el”.

L. Simon László arról is beszélt az írótáborban, hogy politikusként olyan élményhez, munícióhoz jut, amit “nem lehet máshol megélni”. Ezek az élmények “meg fognak jelenni alkotásokban, esszékben, “ha abbahagyom a politizálást és nem lőnek le vagy nem kapok infarktust”. Az írást fizikai-lelki kényszernek nevezte L. Simon László, de – mint mondta – nem ír naplót, s majd meglátja, “tíz év múlva lesz-e olyan, amire érdemes lesz visszaemlékezni”.

A szombaton befejeződő, harmadik alkalommal megrendezett Hajdúböszörményi Írótáborban 16-20 év közötti diákok fejleszthetik íráskészségüket olyan elismert írók és költők segítségével, mint Szálinger Balázs és Ferdinandy György – mondta el Papp-Für László, az idén harmadik alkalommal megrendezett tábor szervezője.

– MTI –