Kvótareferendum – Szijjártó: minden döntésre vonatkoznia kell a népszavazásnak, amely a kvótákról szól

Budapest – Minden olyan döntésre, elképzelésre, koncepcióra vonatkoznia kell a tervezett népszavazásnak, amely “bármilyen módon valamilyen kvótát akarna ránk erőltetni” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva hangsúlyozta: Magyarország semmilyen olyan nemzetközi szerződést nem írt alá, amely alapján bárki megmondhatná, hogy kit kell kötelezően beengedni az országba. Szuverenitás kérdése, hogy “mi dönthetjük el, kit engedünk be Magyarország területére és kit nem” – fogalmazott.

Úgy vélte, fontos megkérdezni az emberek véleményét egy Európa jövőjét alapvetően meghatározó kérdésben, és ebben “az emberek akarata ellenére nem lehet dönteni”. Olyan közös megoldás még nem született, amely segített volna a válság megoldásában, mert ha lenne ilyen, nem érkezne naponta több ezer ember az EU területére alapvetően ellenőrizetlen és szabályozatlan formában – mondta.

Szijjártó Péter megegyezte: remélhetőleg a magyar emberek mielőbb véleményt formálhatnak e fontos kérdésben.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter ugyancsak kérdésre közölte: a szlovák kormány még nem tárgyalt a magyar referendum ügyéről.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés