Helyi gazdaság

2015.12.14. 16:04

Lakásáfa - Varga Mihály: a lakásépítések növekedésével számol a kormány

Budapest - A kormány azzal számol, hogy az új építésű lakóingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésével nő majd a lakásépítések száma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a kabinet a parlament elé terjesztette áfacsökkentési javaslatát.

Budapest - A kormány azzal számol, hogy az új építésű lakóingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésével nő majd a lakásépítések száma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a kabinet a parlament elé terjesztette áfacsökkentési javaslatát.

A tárcavezető hangsúlyozta, a kormány célja, hogy minél több embernek legyen reális lehetősége saját lakáshoz jutni. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett az idén nyáron elindított családi otthonteremtési kedvezményre. A célt szerinte nagymértékben segítheti a tervek szerint jövőre hatályba lépő áfacsökkentés.

Varga Mihály közölte: lehetővé akarják tenni azt is, hogy ne csak a január 1. utáni adásvételekre vonatkozzon az áfakedvezmény, hanem ha az adásvétel és a használatbavétel között nem telt el több mint két év, akkor a már folyamatban lévő új lakások értékesítésénél is alkalmazható legyen az alacsonyabb áfakulcs.

A 2016-os központi költségvetést jelentős, több mint 200 milliárd forintos tartalékkal fogadták el, így ha az áfacsökkentés miatt adóbevétel esik ki, az nem fogja befolyásolni a büdzsé mozgásterét - mondta a miniszter.

Kiemelte, hogy bár az adócsökkentés miatt valóban adóbevételkieséssel lehetne számolni, de az új lakások építésénél keletkezik annyi többlet, gazdasági növekedés, ami megtéríti a kieső bevételt. "Amit elveszítünk a réven, az megtérül a vámon" - fogalmazott.

Varga Mihály megjegyezte, hogy tavaly mintegy 9 ezer lakás épült Magyarországon, ami rendkívül alacsony szám.

A nemzetgazdasági miniszter kérdésre azt is mondta, nem tart attól, hogy az áfacsökkentés lépése miatt visszaesne a használt lakások piaca.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában