Magyarország

2018.09.15. 14:31

Több tejet isznak a gyerekek

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A sportoló gyerekek táplálkozási ismereteit és szokásait vizsgálták.

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A sportoló gyerekek táplálkozási ismereteit és szokásait vizsgálták.

Javultak a gyermekek táplálkozással kapcsolatos ismeretei, 10-ből 8 gyermek már ismeri a tej- és tejtermékek kalciumtartalmának élettani hasznosságát, minden második gyermek tudja, hogy a szükséges kalciumbevitelt napi fél liter tej, vagy ennek megfelelő mennyiségű tejtermék elfogyasztásával fedezheti. Ennek ellenére csak a gyermekek 18 százaléka fogyaszt joghurtot naponta, 82 százalékuk csak ennél ritkábban – derült ki a Danone Kft. megbízásából a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által, közel 500, 10-12 éves gyermek megkérdezésével készített felmérésből. Ez is alátámasztja azt az országos statisztikát, amely szerint a gyermekek még mindig csak a szükséges kalciummennyiség felét fogyasztják.

Nem eleget

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a hazai táplálkozási szakértők ajánlása alapján a felnőtteknek átlagosan 800, gyermekeknek pedig 800-1000 mg kalciumot kell a szervezetük számára, elsősorban tej- és tejtermékek elfogyasztásával biztosítani a megfelelő csonttömeg kialakításához, valamint a csontritkulás megelőzése érdekében. Ezzel szemben hazánkban a tényleges napi fogyasztás a fenti ajánlásnak kevesebb mint a felét teszi ki. Éppen ezért a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) idén újra megvizsgálta mintegy 500 (10-12 éves) gyermek megkérdezésével, hogyan bővült a korosztály ismerete az egészséges táplálkozásról és életmódról.

A felmérés pozitív eredménye, hogy 13 százalékkal, azaz 86 százalékra bővült azon gyermekek aránya, akik számára ismert a tej- és tejtermékek kalciumtartalmának fontos élettani hatása. Ugyancsak örvendetes tény, hogy a tavalyi felméréshez képest 11 százalékkal többen, vagyis a megkérdezett gyermekek 55 százaléka tudta, hogy a szükséges kalciumbevitelt napi fél liter tej, vagy annak megfelelő mennyiségű tejtermék fogyasztásával fedezheti. 12 százalékkal, 65 százalékra nőtt azon gyermekek aránya, akik immár azt is tudják, hogy a kalcium és D-vitamin aránya a tejben a legmegfelelőbb, ami nagyban segíti a kalcium felszívódását és csontokba épülését.

A kutatás ugyanakkor rávilágít arra is, hogy az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismereteik bővülése ellenére csak a gyermekek 18 százaléka fogyaszt napi rendszerességgel magas kalciumtartalmú tejterméket, például joghurtot. Kiegyensúlyozott táplálkozást feltételezve az ő kalciumbevitelük közelítheti csak meg a nemzetközi és hazai ajánlásban megfogalmazott szintet. A gyermekek 82 százalékának étrendjében mindössze hetente néhányszor, illetve ennél is ritkábban szerepelnek ilyen élelmiszerek, ezért az ő kalciumbevitelük minden bizonnyal messze elmarad az ajánlott mennyiségtől.

Megelőzhető lenne az elhízás

Magyarországon minden ötödik gyermek túlsúlyos vagy elhízott, amelyben a mozgásszegény életmód mellett a legnagyobb szerepe a nem megfelelő táplálkozásnak van.

„A két egymást követő évben elvégzett felmérésünk azt bizonyítja, hogy megfelelő edukációval a gyermekek táplálkozással és életmóddal kapcsolatos ismeretei bővíthetők, táplálkozási szokásaik és preferenciák pedig évről évre, apró lépésekben formálhatók.” – mondta Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

„A hatékony és korai edukáció elengedhetetlen a gyermekkori túlsúly, elhízás és az osteoporosis megelőzésében” – tette hozzá a szakember.

Fontos a testmozgás is

Ezt igazolja, hogy pozitív irányba változtak a felmérésben megkérdezett gyermekek táplálkozási szokásai is. Az egy évvel korábbi eredményekhez képest, a vizsgált gyermekek körében nőtt azok száma, akik minden nap tízóraiznak, naponta ebédelnek és uzsonnáznak, miközben csökkent azok aránya, akik reggeli nélkül indulnak iskolába.

„Az egészséges életmódnak része mind a helyes táplálkozás, mind pedig a rendszeres testmozgás. Célunk, hogy sport és edukációs programjaink révén az abban résztvevő gyermekek egészséges fiatalokká, később pedig egészséges felnőttekké váljanak” – mondta Gyergyói-Szabó Anita, a Danone Magyarország Kft. külső kommunikációs menedzsere.”

– Fontos, hogy nap mint nap tegyünk a saját és bolygónk egészségéért, ezt fogalmaztuk meg az ’Egy életünk van és egy bolygónk’ küldetésünkben is.” – tette hozzá.

HBN


A sport jótékony hatásai

A sport egészséges életmódban játszott szerepe a felmérésben megkérdezett gyerekek előtt is ismert: 73 százalékuk szerint a rendszeres testedzés erősíti az izmokat és a csontokat, valamint segít az egészség megőrzésében, míg 22 százalékuk azt vallja, hogy a rendszeres mozgás növeli az akaraterőt, segít az önfegyelem kialakításában és kitartóbbá tesz.


[related-post post_id="3977796"]

[related-post post_id="3981002"]

[related-post post_id="3976383"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!