Kultúrházak inkább nappal

Debrecen – Debrecenben idén öt
helyszínen rendezték meg a
„Kultúrházak éjjel-nappal”
című a kulturális
örökség napjaihoz kapcsolódó
programsorozatot, melynek során szombaton ingyenesen
programok várták az
érdeklődőket jellemzően a
délelőtti és koradélutáni
órákban.


A Debreceni Művelődési Központ
idén immár harmadik alkalommal vesz
részt a kezdeményeztésben.
Míg szombaton a Belvárosi
Közösségi Házban a
meséké és a zenéé
volt a főszerep, s vidám, színes
programokkal várták a családokat,
addig a Mű-Terem Galériában
„Élet egy klasszicista
lakóházban” címmel
Virányi Zsolt
építész, műemlék
felügyelő vezetésével tartottak
épületlátogatást.


Tímárházban az
„Inspirációk magyar
kékfestő anyagokra”című
– a Pápai Kékfestő
Múzeum pályázati
anyagából álló –
tárlatot tekinthették meg az
érdeklődők, a Debreceni
Honvédtemető és
Mauzóleumában pedig a Honvéd
Pantheon kiállításán
tarottak tárlatvezetést. A
Józsai Közösségi Házaban
László Ákos
debreceni grafikusművész
„Szerelmem Debrecen” című
kiállításának
rendhagyó bemutatóját
láthatták a vendégek.