2012.06.30 17:14; Frissítve: 2012.06.30 17:14


Kulturális programok a Szent László templomban

Debrecen - Kiállítással, hangversennyel és kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket.

A Szent László Domonkos Plébánia ez évi búcsúi ünnepsége alkalmából kulturális programokkal várják az érdeklődőket a hétvégén. Szombaton a Debreceni Szent László templomban délután fél ötkor nyitják meg Sziklay (Juhos) Sándor festőművész, a szentesi Paletta Alkotókör vezetője és Csongrád megyei alkotói díj kitüntetettje kiállítást, ahol dr. Bakó Endre újságíró beszélget a művésszel, melyet ünnepi Szent László-vesperás és szentmise követ. Az estét hangversennyel zárják. Vasárnap délelőtt 9 órától plébániai gyereknapot tartanak, ahol báb és kézműves foglalkozásokkal várják a családokat. Köbli Tamás OP plébános: Hűség az egyházhoz című könyvét Pintér József középiskolai tanár mutatja be. A 2010-ben megjelent mű Mindszenty József bíboros hercegprímás és a varsói bíboros prímás, Stefan Wyszynski életútját mutatja be és hasonlítja össze. A programsorozat „Akarok lenni népem lelkiismerete” címmel Erdélyi Márta műsorát láthatják, mely Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek emlékére készült. Az előadáson közreműködik Kelemen Ágota és Andics Árpád.

HBN

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2