Kulturális örökség napjai – Régészeti előadások, templomi körséta Debrecenben

Debrecen, 2015. szeptember 17., csütörtök (MTI) – Eltemetett műveltségek párhuzamai címmel a Kárpát-medencétől az Urálon túlig tartó régészeti feltárásokról rendeznek előadásokat a Kulturális örökség napjai programsorozat keretében a hétvégén a debreceni Déri múzeumban.

A Kárpát-medencei régészek által feltárt föld alatti örökségünk a magyarok eredetének kulcsa – magyarázta a programot rendező Podmaniczky-díjas Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület elnöke, Karácsony György az MTI-nek.

Hozzátette: Kelet-Európában és főleg az Ural vidéken az utóbbi években komoly eredmények születtek eleink kutatásában. Az előkerült óriási leletanyag és a társtudományok eredményei újragondolásra késztetik a régészeket, történészeket ebben a témában.

A régészek izgalmas és meglepő hasonlóságokat tártak fel az Uegli-tavi (Oroszország) és a honfoglalás kori leleteink között, amelyekkel érdekes előadásokon ismerkedhetnek meg szombaton a Déri múzeumba látogatók – jegyezte meg Karácsony György, hozzátéve, hogy vasárnap pedig Hajdú Zsigmond régész vezetésével környékbeli ásatások helyszíneit is felkereshetik az érdeklődők.

Templomi körsétát is tartanak szombat este Debrecenben, miután a Református Kollégium múzeuma idén immár harmadik alkalommal csatlakozik a Templomok éjszakája rendezvénysorozathoz – tájékoztatta az MTI-t Buzás Borbála, a Tiszántúli Református Egyházkerület sajtóreferense.

A belváros templomait bemutató körséta a 2012 áprilisában Nemzeti Emlékhellyé nyilvánított Kollégium Oratóriumából indul, s az izraelita hitközséget, a református Kistemplomot, a Szent Anna utcai római katolikus székesegyházat, az Attila-téri görög katolikus templomot és a Kossuth utcai református Veres templomot érinti.

A program során a templomok történetével is megismerkedhetnek az érdeklődők. A négy kilométer hosszú, háromórás séta a megújult Református Nagytemplom bemutatásával és a Debreceni Baptista Énekegyüttes nagytemplomi koncertjével zárul Debrecenben.

– MTI –








hirdetés