Küljdön hírt! – Nemzetközi diáktalálkozó Balmazújvároson

Balmazújváros – A Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Liget Közösségi Ház 2016. április első napjaiban egy háromnapos Nemzetközi Diáktalálkozót szervezett Balmazújvároson.

Célunk ezzel a programmal a Magyarországon tanuló nemzetközi diákok és a Balmazújvároson élő diákok közötti személyes és baráti kapcsolatok kiépítése, valamint a helyi diákok részére nyelvtanulási és anyanyelvi környezetben való gyakorlási lehetőség felkínálása, illetve külföldön való tanulási lehetőség mintájának bemutatása, megismertetése. A helyi fiatalok világnézetének és látásmódjának tágítása. Idegen kultúrák megismerése, az itt Magyarországon élő cserediákok által. Így adva lehetőséget a cserediákságra, hogy a jövőben ők is részesei lehessenek, és megismerhessék egy kisebb szeletét.

A cserediákok a világ minden részéről érkeztek hozzánk a teljesség igénye nélkül: Japán, Mexikó, Thaiföld, Észtország, Kína, Németország, Svájc. A három nap programját igyekeztünk színes, tartalmas, a fiatalok érdeklődését felkeltő tartalommal megtölteni. Megismerkedhettek az ide látogató diákok a településünk kultúrájával, nevezetességeivel, hagyományaival. Érdekes és izgalmas élmény volt, hogy egyszerre több kultúrából érkezett gyerekek egy helyen, egy időben, bár több nyelven, igaz néha jelbeszéddel, de azonnal egy nyelvet beszéltek és megértették egymást.

A programnak nagy sikere volt a balmazújvárosi és a nemzetközi diákok körében, a három nap alatt alakultak ki baráti kapcsolatok, melyet a világhálón a mai napig ápolnak. A program a helyi fiatalok számára motivációt adott a nyelvtanuláshoz és annak a felismerésnek a fontosságát hangsúlyozza, hogy ismerkedjenek meg más országok kultúrájával, azon belül az oktatási rendszerrel és, hogy érdemes és jó tanulni, mert világlátásuk, szemléletmódjuk tágul. A Humán Szolgáltató Központ szeretné ezt a programot hagyományként minden évben megrendezni, ezzel támogatva a településünkön élő továbbtanulás előtt álló diákokat, segíteni és erősíteni tanulási szándékaikat. A YFU vezetősége, akik segítettek a szervezésben, pozitív visszajelzésként a jövőben beépítik szakmai programjukba ezt a Nemzetközi Diáktalálkozót, hisz mind a helyszínnel, mind a fogadtatással és programokkal nagyon meg voltak elégedve, azok magas színvonaláról biztosítottak bennünket.

– Figéné Nádasdi Ágnes, intézményvezető –








hirdetés