Külföldi sajtó Magyarországról – olasz lapok Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski találkozójáról

Róma – Az euroszkeptikusok frontja megerősödik a keleti államokban címmel írt Orbán Viktor magyar és Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök találkozójáról a Corriere della Sera olasz napilap kommentárja pénteken.

Az európai integrációt mindig a francia-német motor hajtotta előre, “de úgy tűnik, egy új tengellyel most egy alternatív motor jött létre, amely ellenkező irányba mozog” – írta a lap, amely szerint a találkozó “letette az együttműködés alapját Kelet-Európa két nemzeti-konzervatív vezetője között”.

A két politikus és pártjaik között “sok a közös vonás: EU-szkeptikusak, hazafiak, katolikusbarátok és migránsellenesek. De főleg teljesen sui generis (sajátos) felfogással bírnak a demokráciáról: annyira, hogy Brüsszelben van, aki attól tart, hogy a Budapest-Varsó tengely az európai értékek fenyegetését és egy új, keletről érkező autoriter front előőrsét jelentheti”.

A napilap szerint Kaczynski “jól megtanulta az orbáni leckét”: “négy hét alatt leváltotta a titkosszolgálat, a tőzsde és több állami vállalat vezetőit, támogatóival rakta tele az alkotmánybíróságot és biztosította magának a közrádiók és televíziók ellenőrzését”.

Kaczynski megvalósította “annak az illiberális demokráciának a variánsát, amelynek felépítését Orbán ígérte Magyarországon” – írta a Corriere.

Lengyelország-Magyarország, EU-ellenes paktum címmel számolt be Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski találkozójáról pénteken a La Stampa olasz napilap.

Miközben Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke igyekszik megmenteni az uniót és Schengent, “Keleten Lengyelország, Magyarország és Szlovákia a színfalak mögött az ellentétes irányba dolgozik” – olvasható a cikkben.

Az Orbán-Kaczynski találkozón az unió két “ellensége” “közös taktikát” dolgozott ki az EU-val szemben. A Kárpátok egyik szállodájában tartott ebéden “pisztráng leves és EU-ellenes stratégia” szerepelt, “bármiféle sajtóközlemény nélkül” – írta az újság.

A lap megjegyezte, hogy Kaczynski tavaly még nemet mondott az Orbánnal való találkozóra az “európai közösség elpusztítójának” tartva őt, mostanra viszont az érdekek közössé váltak a “Brüsszel túlzott hatalmával szembeni elutasításban”.

Lengyelország a magyar modellt választja – címmel hasonlította össze Jaroslaw Kaczynski és Orbán Viktor politikáját az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap, amely szerint a két politikusban a nacionalizmus és a populizmus a közös, amelyeket “zászlóként lobogtatnak”. Az újság szerint a bankokra, nagykereskedelemre, távközlésre kivetett adókkal és “számos más nem ortodox intézkedéssel Orbán valóban új lendületet adott a magyar gazdaságnak”, Kaczynski esetében azonban ugyanez leállíthatja a recessziót eddig elkerülő lengyel gazdaság fejlődését.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés