Külföldi sajtó Magyarországról – Német, osztrák és brit lapok a kvótareferendumról

Berlin, Bécs, London, Brüsszel – Németországban a Die Welt című konzervatív lap, a Süddeutsche Zeitung című liberális lap kommentárt, a Handelsblatt című üzleti lap beszámolót közölt a kvótareferendumról.

A Die Welt Orbán felsorakoztatja népét Brüsszel ellen címmel közölte a hírportálján Michael Stürmer kommentárját, amelyben kiemelte, hogy a kvótareferendum “iskolát teremthet”, és a brit uniós tagságról tartott népszavazás után “nem kell sok fantázia annak belátásához, hogy az EU rámehet a menekültkérdésre”.

Kifejtette, hogy Orbán Viktor kormányfő nem akarja megkérdőjelezni a “jövedelmező” uniós tagságot, de támogatást keres a brüsszeli és berlini előírásokkal szemben, mert a “kis országot” és annak társadalmi egyensúlyát, biztonságát és rendjét fenyegető veszélyt lát a menekültek korlátlan befogadásának kötelezettségében, és ebben maga mögött tudhatja a polgárok többségének támogatását, “nem csak Magyarországon”.

Most a “népszuverént” akarja felsorakoztatni Brüsszel ellen, ez azonban egy “korlátlanul kiterjeszthető játék”, amelynek “nem látni a végét, ha egyszer elkezdődik, mint legutóbb Nagy-Britanniában” – tette hozzá.

A Süddeutsche Zeitungban Cathrin Kahlweit kommentárja szerint Orbán Viktor miniszterelnök a népszavazással “jelezni akarja Brüsszelnek, hogy Magyarország nem akar idegeneket az országban”, és “kétségtelen, hogy ez sikerül is majd neki”, mert az ellenzék ugyan bojkottálja a népszavazást, de “a lakosság nagy többsége mögötte áll ebben a kérdésben”.

Ez nem csoda, mert a “propagandagépezet hónapok óta a legnagyobb fordulatszámon pörög – plakátakciókkal, drákói törvényekkel, félelemkampányokkal és fenyegetésekkel, beszédekkel és hirdetésekkel” – tette hozzá a szerző, aki szerint a “teljesen felesleges kampány” arra szolgál, hogy bizonyítsa a kormány mozgósítási képességét, és elterelje a figyelmet sok más témáról, az oktatási és az egészségügyi rendszer válságáról, a “fiatal elitek tömeges kivándorlásáról”. Orbán válasza éppen annyira populista, mint cinikus” – írta Cathrin Kahlweit.

A Handelsblatt Orbán provokálja az EU-t címmel közölte Hans-Peter Siebenhaar kommentárját, aki kiemelte, hogy a “jobboldali populista kormányfő október 2-án arról szavaztat, országa befogadjon-e 2300 migránst”, és “a válasz már készen áll”.

A magyar-osztrák határ osztrák oldalán megerősített ellenőrzéssel kapcsolatban hozzátette: Orbán Viktornak a kvótareferendum miatt “politikailag jól jön a Balkánon keresztül zajló migránsáramlás felerősödése”. Egy osztrák üzletembert idézve megjegyezte, hogy a népszavazási kérdés megfogalmazása miatt előre borítékolható az eredmény, és úgy vélte, Angela Merkel kancellár is a kérdés megfogalmazását bírálta keddi berlini nyilatkozatában, miszerint a népszavazási kérdés megfogalmazásából is az következik, hogy a szavazás válasz lesz a már most is érvényesülő kormánypolitikára.

Köszönet Orbán Viktornak címmel olvasható kommentár a Der Standard című osztrák liberális lap szerdai számában. A szerző szerint a magyarországi kvótareferendum annak a menekültellenes politikának a folytatása, amelyet a magyar kormány már évek óta “tisztességtelen eszközökkel” folytat. A cikkíró emlékeztet, tavaly “sugalmazó” kérdéseket tartalmazó kérdőíveket küldtek a lakosságnak, miszerint a magyar családokat és a születendő gyermeket támogatnák-e vagy inkább a bevándorlókat.

Orbán Viktor tovább folytatja “idegellenes játékát”, amelyben csak a saját játékszabályai érvényesek. A lakosság jelentős támogatással köszöni meg neki ezeket a lépéseket – írja a szerző.

A külföld is hálás lehetne a magyar kormányfőnek, hiszen Nagy-Britannia unióból való kilépése, a törökországi terrortámadások vagy az osztrák államfőválasztás megismétlése miatt feledésbe merült menekültügyi témát ismét előtérbe hozta – olvasható a kommentárban.

Magyarországon nem lesz szavazás az uniós tagságról, az októberi népszavazás pedig politikai manőver Orbán részéről, hogy tovább mélyítse kapcsolatait Lengyelországgal, és elterelje a figyelmet a belpolitikai kérdésekről – írta a Financial Times című londoni gazdasági napilap internetes kiadásában.

A cikk szerzője Otilia Dhand, a Teneo Intelligence amerikai központú elemzőcég munkatársának véleményét idézte, aki szerint Budapest nem fog a nagy-britanniaihoz hasonló szavazást tartani az uniós tagságról. Eszerint “a Fidesz nem fontolgat komolyan népszavazást a kilépésről. Magyarország jelentős hasznot húz mind az egységes piacból, mind az uniós forrásokból, valamint a lakosság erőteljesen pártolja az uniós tagságot”.

A cikk szerint Európa további politikai kudarcok kockázatával néz szembe ősszel, mivel azonos időpontban rendezik a megismételt osztrák elnökválasztást és a magyarországi kvótareferendumot.

A két szavazás – az időzítésből fakadóan – valószínűleg háttérbe fogja szorítani az uniós vezetők szeptember 22-i pozsonyi találkozóját, melyen az Európai Uniónak a brit népszavazás utáni jövőjéről lesz szó.

A szerző szerint a két szavazás “fokozza az aggodalmat, hogy a populista harag hulláma alááshatja az Európai Unió politikai alapjait”.

– MTI –








hirdetés