Nagyon kicsi, nagyon cuki

2019.07.31. 12:05

Mosómedve született a Debreceni Állatkertben

Újabb imádnivaló apróság jött világra nemrég az állatkertben: Simon, a mosómedve egy hónapos lett.

Fotó: Matey István

Városunk állatkertjében él az ország legnagyobb állatkerti mosómedve állománya, s idén újabb egyeddel gyarapodott a csapat. Az apróságot szerdán mutatták be a sajtónak.

Simon 65 napos vemhesség után július elsején született 63 grammos súllyal, ami nagyon kevésnek tűnhet. – A mosómedvéknél ez a születési súly alsó határa, tehát még az átlagon belül van – tájékoztatott dr. Nagy Gergely Sándor, a debreceni állatkert igazgatója. A vakon világra jövő újszülött nevelését az állatgondozóknak kellett átvállalniuk, s ahogy egy kisbabát, őt is mosdatniuk, ápolniuk és etetniük kell.

Kézből nevelik

– Sokszor előfordul, hogy zárt térben tartott állatoknál az utódgondozás tapasztalat hiányában nem indul meg, illetve a mosómedvéknél jellemző a csoporton belüli agresszió. Ez a két ok vezetett oda, hogy kézből kell nevelni a kicsit – válaszolta az igazgató kérdésünkre, s hozzátette, a csöppség jó egészségnek és étvágynak örvend, így szépen cseperedik, és egy hónaposan már fél kilogrammot nyom.

Ahogyan egy békés csecsemő, a kis mosómedve is legfőképpen alvással tölti idejét, de mikor felébred, azonnal éhes. Táplálékként egyelőre macskáknak való tejpótló tápszert kap, majd játszik egy kicsit, s újra álomba merül. Mindezt kétóránként megismétli. Nagy Gergely Sándor azt is elárulta, ez a játék éjjel aktívabb, mivel a mosómedve éjszakai faj.

– A mosómedvék két-három éves kor között érik el az ivarérettséget. Féléves, de még inkább kilenc hónapos korukig anyatejet fogyasztanak. Gondozóinak is eddig majd részt venniük Simon ellátásában, ez alatt az időszak alatt fokozatosan válik majd el „szüleitől”, ahogyan ez a természetben is történne. Ám az elválás csak az etetésre vonatkozik, a szoros kapcsolat közötte és az emberek között a jövőben is megmarad – hangsúlyozta az igazgató.

Ha megérett rá, integrálják a csoportba, ahol folytatja majd életét. Érdeklődésünkre Nagy Gergely Sándor elmondta, a mosómedvék tulajdonképpen „génjeikben hordozzák” a mosást, így Simonnak ezt nem kell tanulnia; az ő feladatuk csak annyi, hogy olyan környezetben neveljék a kicsit, ahol gyakorolhatja ezt a viselkedésformát.

Az alkalmazkodás bajnoka

A mosómedvefélék 18 fajból álló családjába tartozó mosómedve – tudományos nevén Procyon lotor – nevét arról kapta, hogy valóban meg szokta mosni táplálékát. A jellegzetes külsejű, fekete-fehér csíkos farkú és fekete „álarcot” viselő állat eredetileg az amerikai kontinens víz közeli helyein őshonos, de az 1930-as évektől Európában, főleg Németországban elszaporodott. Ahol emberek élnek, ott könnyen megtelepszik, hiszen rendkívül jól tudnak alkalmazkodni. Magyarországon invazív faj, de természetes környezetben jelenléte csekély. 2010 óta tilos hobbiállatként tartani.

Eredeti élőhelyén különösen a túlvadászat veszélyezteti, valamint a közúti balesetek gyakori áldozata, így szerepel a Természetvédelmi Világszövetség kihalással fenyegetett fajok vörös listáján.

Hamarosan

Simon mosómedveként olyan fajhoz tartozik, amely képes arra, hogy részt vegyen az Állatok akcióban programban. Ez pedig azt jelenti, hogy néhány hónap múlva a látogatók testközelből láthatják majd őt más fiatal egyedekkel, s az állatkert munkatársainak segítségével betekintést nyerhetnek ezeknek a mókás állatoknak az életébe.

PtkI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában