Külföldi sajtó Magyarországról – Német lap a civil szervezetekről, olasz lapok a nemzeti konzultációról és a V4-ről

Berlin, Róma – A Süddeutsche Zeitung című német liberális lap a civil szervezetek helyzetével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal keddi számában.

A legújabb zaklatások című kommentárjában Cathrin Kahlweit az Ukrajnában és Egyiptomban tapasztalható fejlemények elemzése után Magyarországgal kapcsolatban azt írta, hogy “Európa közepén is zajlik a visszarendeződés a demokráciából”.

A “céltábla Soros György amerikai befektető”, aki az “állam által el nem látott, hálátlan feladatokat”, köztük a kisebbségek és az emberi jogok védelmét végző szervezeteket támogat. Ezek a tevékenységek “Európa perifériáján egyre inkább államellenesnek számítanak”, mert feltárják, és ezzel fenyegetik a “látszatdemokráciákat”.

Soros mottója a nyílt társadalom, ez ellentétes a “zárt, ellenőrizhető társadalom” koncepciójával, amelynek megvalósításán a magyar kormány dolgozik. A kormány éppen ezért akarja “elüldözni” a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU) – írta Kahlweit, hozzátéve, hogy a kormány “arrogáns” és “cinikus”, ezt jelzi, hogy amikor az Emberi Jogok Európai Bírósága pénzbüntetésre ítélte a magyar államot két menekült ügyében, a kormány azt mondta, hogy +fizessen Soros+, hiszen +neki van elég pénze+.

Orbán hergeli a magyarokat, Mentsük meg a nemzetet az EU-tól címmel számol be a La Stampa brüsszeli tudósítója a magyarországi nemzeti konzultáció kérdéseiről.

Az olasz napilap cikke szerint a konzultáció kérdései “kevéssé semlegesen” vannak feltéve, és témáik egy részére az EU-nak nincsen hatásköre. A La Stampa a magyar kormány “kihívásának” nevezi a nemzeti konzultáció migrációra vonatkozó kérdését, megjegyezve, hogy Budapest elutasítja a migránsok Görögországból és Olaszországból való áthelyezésének “kudarcot vallott” politikáját, és a nemzeti konzultáció “célba veszi” a nem kormányzati szervezeteket is. A szerző az Európai Bizottság egyik szóvivőjét idézi, miszerint “Brüsszel Orbán iránti türelme már túllépett minden mértéket”. A La Stampa hangsúlyozza, hogy a magyar miniszterelnök egyik kezével március 25-én aláírta a római nyilatkozatot, másikkal pedig az Állítsuk meg Brüsszel kérdőívet. A La Stampa hozzáteszi, az Európai Néppártban, amelynek tagja a Fidesz, senkinek sincsen szándékában “rendre utasítani” a magyar kormányfőt.

Az olasz La Repubblica a Négyek bandája címmel arról írt, hogy alig száradt meg a tinta a római nyilatkozaton, a visegrádi négyek máris összeültek Varsóban, hogy bármilyen “mértéktartás nélkül megtagadják az együttes együttműködésnek a római Capitoliumon alig aláírt jó szándékait”. A lap Orbán Viktort idézi, miszerint a V4-ek nem hagyják magukat megfélemlíteni, és úgy látja, a V4-ek nem egyszerűen az unió intézményeivel, hanem az EU alapvető szabályaival és elveivel szállnak szembe. A La Repubblica határozott fellépést sürget, kijelentve, hogy az Európai Bizottság mintegy megajándékozza az Európa-ellenes mozgalmakat, amikor fegyvertelennek mutatkozik az uniós együttélés szabályait nyíltan kihívó országokkal szemben.

– MTI –








hirdetés