Külföldi sajtó Magyarországról – Berlin

Berlin – A Spiegel Online hírportál az Európai Bizottság által Lengyelország ügyében elindított előzetes vizsgálattal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

A Lengyelország még nem veszett el című kommentárban a szerző, Severin Weiland kiemelte, hogy a magyarországi és a lengyelországi folyamatok révén az EU “nagy dilemma” elé került. Az a kérdés, hogy mit kell tenni, ha “egyes tagállamokban egyre inkább tekintélyelvű” folyamatok bontakoznak ki. Az Orbán Viktor vezetése alatt álló Magyarország “figyelmeztető példa”, hiszen ott már olyan “népnemzeti” (völkisch) diskurzusok is lehetségesek, amilyeneket Európa a második világháború előtt, a 20. század harmincas éveiben élt meg, és amelyek ” – és ez az igazi veszély – egészen az értelmiségi elitekig visszhangra találnak” – fejtette ki a liberális Spiegel Online szerzője.

Ugyanakkor – tette hozzá – tartózkodni kell a helyzet “dramatizálásától”, mert “Magyarország és Lengyelország (még) távol van attól”, hogy a Putyin-féle Oroszországot idéző “kvázi-artoriter rezsimmé változzék”.

Az EU-nak “el kell viselnie”, hogy “időnként” vannak a belpolitikában és a külpolitikában a “konfrontációra” építő tagállami kormányok. Az ilyen kormányok ezzel a hozzáállással nem lesznek tartósan sikeresek – írta Severin Weiland.

Hangsúlyozta: “Orbán Viktor nem Magyarország és Jaroslaw Kaczynski nem Lengyelország” akármennyire is szeretnék így beállítani a helyzetet a “nemzeti konzervatívok”.

– MTI –








hirdetés