Sport

2014.05.28. 15:17

Eltervezték, megcsinálták

Hajdúböszörmény - A HTE női futsalcsapata váltotta valóra a böszörményiek nagy álmát – először lesz NB I-es gárdája a városnak.

Hajdúböszörmény - A HTE női futsalcsapata váltotta valóra a böszörményiek nagy álmát – először lesz NB I-es gárdája a városnak.

Pontveszteség nélkül nyerte meg a női futsal NB II-t a Hajdúböszörményi TE csapata, mely így a következő idénytől az élvonalban bizonyíthat – ezzel sokak álma valósult meg, ugyanis Böszörménynek még sosem volt NB I-es együttese. A hajdúsági lányok olyan idénnyel rukkoltak elő, amelyet bárki megirigyelhet, 18 bajnoki meccsükből mindet behúzták, valamint a Magyar Kupában is eljutottak a döntőig.

Nem csoda hát, hogy futsallázban ég Hajdúböszörmény, a Simonyi András vezette hölgykoszorú hatalmas rajongótáborra tett szert, és egyre több helyi fiatal kap kedvet a teremfocihoz. Pedig a HTE mindössze három éve rendelkezik női futsalcsapattal, melynek egyik alapítótagjával, Quirikó Viviennel beszélgettünk a múltról, jelenről és jövőről.

– Az első két bajnoki évünkben főként helyi lányok alkották a gárdánkat, már tavaly sem szerepeltünk rosszul, csak az volt a baj, hogy komoly sérüléshullám söpört végig a csapaton. A 2013/14-es idénynek azzal a céllal indultunk neki, hogy szeretnénk feljutni, éppen ezért erősítettünk. Először edzőnkkel, Simonyi Andrással egyeztünk meg, aztán pedig több nagyszerű képességű játékost sikerült leigazolni. Igazság szerint mi sem számítottunk rá, hogy ennyire simán meglesz a bajnoki cím, de nagyon örülünk neki. Ez volt a harmadik évünk a másodosztályban, és máris kiharcoltuk a feljutást – ez számomra hatalmas boldogság, hiszen az én hathatós ráhatásomnak köszönhetően jött létre a női futsal szakosztályunk – mondta el lapunknak Quirikó Vivien.

A cikk folytatását a Hajdú-bihari Napló csütörtöki számában olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!