2012.07.4 09:56; Frissítve: 2012.07.4 09:56


Külföldi diákok a Gyermekklinikáért

Külföldi diákok a Gyermekklinikáért
Debrecen - Közel másfél millió forintot adományozott a hallgatói szervezet.

alt hiba beküldése

Az orvoscentrum külföldi hallgatói immár hatodik alkalommal rendezték meg idén tavasszal az „International Food Day”–t, mely során 1 millió 410 ezer forint folyt be szervezetük, a Foreign Medical Students Association (FMSA) kasszájába (a nemzeti ételekből 500 forint ellenében bárki fogyaszthatott). A bevételt a szervezet rendre egy-egy orvosi alapítványnak ajánlja fel, hozzájárulva a betegek kényelméhez, segítséget nyújtva a hatékonyabb gyógyításhoz. Ezúttal a Gyermekklinika „Gyermekeinkért” Alapítványához került a nagy összegű adomány.

Élen járnak

A Gyermekklinika könyvtárában tartott ünnepélyes átadón Boris Diker negyedéves orvostanhallgató, az FMSA elnöke nyújtotta át az adományt a diákszervezet nevében dr. Balla Györgynek, az alapítvány elnökének, valamint dr. Csernoch László dékánnak. A keddi rendezvényen a Gyermekklinika igazgatója elmondta, hogy a pénz jó helyre kerül, az adományból többek között az intézmény kórtermeit, illetve mellékhelyiségeit újítják fel, továbbá több lélegeztetőkészülék áll majd az otthonról érkező gyermekek rendelkezésére. A professzor azt is hozzátette, hogy a külföldi diákok jelenleg élen járnak a szociális felelősségvállalásban, s reméli hamarosan a magyar hallgatók is csatlakoznak hozzájuk.

HBN-TOB

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2