Küldjön hírt! – Vörösmartys hagyomány: lengyel – magyar barátság

Küldjön hírt! – Vörösmartys hagyomány: lengyel – magyar barátság
18 éves múltra tekint vissza a testvériskolai és Comenius iskolai együttműködési kapcsolat a Pruszcz Gdanskiban működő Zespół Szkół nr. 4. im. J. Paderewskiego és a is2014. a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolával. – írja olvasónk.

2014. május 13-17. között 14 diák és 3 tanár látogatott Debrecenbe.A rövid látogatás alatt nagyon sok érdekes programon vehettek részt vendég és a debreceni diákok. Az iskola és a jelenlegi Comenius projektünk munkájának megismerése után a művészeti iskola diákjai kedveskedtek zenés műsorral, előadva egy lengyel nyelvű tengerészdalt is. Ezt követően a lengyel vendégek is énekeltek, majd a magyar és lengyel diákok közösen adták elő a tengerészek hagyományos dalát a felső tagozatos diákok és pedagógusok előtt.
Floorball és kerékpáros ügyességi verseny mozgatta meg a diákokat, majd a város nevezetességeivel ismerkedtek.

A találkozó második napja hagyományos szabadtéri népi játékok tanulásával indult, amely a magyar iskola Comenius projektjéhez kapcsolódott. Tapasztalhatták a diákok, hogy sok a hasonlóság a játékok között, ám így is találtak olyan játékot, amelyet most ismertek meg. A játéktanulást az 1.c osztályosok vidám tánca színesített, melybe a nagyok is bekapcsolódtak sok-sok nevetés mellett. Az elsősök persze nagyon büszkék voltak, hogy külföldi diákoknak táncolhattak. Drámafoglalkozáson is részt vettek a tanulók és a vendég pedagógusok, ahol tapasztalhatták, hogy milyen nálunk egy művészetis dráma óra, majd ők is részeseivé váltak a játékoknak. Délután az Aquaticumban lazíthattak.

16-án egész napos nyíregyházi kiránduláson vettek részt, ahol a Nyíregyházi Állatkertbe, majd a Skanzenbe látogattak. A múzeumfaluban tesztlap segítségével fedezték fel az épületeket, majd szabadtéri népi játékokkal ismerkedtek, játszottak. Ezt követően került sor a teljesítmények értékelésére, az oklevelek kiosztására, amely azt igazolja, hogy a debreceni találkozó során elvégzett feladatok bizonyítják, hogy méltóvá váltak egész életükön át a lengyel-magyar barátság követe cím viselésére.

17-én kora hajnalban indultak haza a vendégek. Nehezen ment a búcsú, a gyerekek hosszasan ölelgették egymást, felhangzottak az utolsó kacajok, néhány könnycsepp kigördült, aztán elindult a csoport haza annak reményében, hogy az együttműködés tovább folytatódik, hogy mindkét iskola diákjai és tanárai újabb élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodjanak általa.

A találkozó sikeréhez persze nélkülözhetetlenek voltak a családok, akik befogadták és sajátjukként szerették a lengyel diákokat. Köszönjük a munkájukat!

Több nemzetközi projektet, találkozót, látogatást szervezett már az iskola, ahol nagyon jól együttműködő pedagógusok a biztosítékai a sikeres rendezvényeknek. Legközelebb június 2-án utazik 10 diák és 4 pedagógus Nagybányára Comenius projekttalálkozóra.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés