Küldjön hírt! – Nemzetközi hírek a Vörösmartyból

Nemzetközi hírek a Vörösmartyból
Nemzetközi hírek a Vörösmartyból - © Fotó: magánarchívum
Debrecen – 2013. szeptemberében a Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Unió által támogatott harmadik Comenius iskolai együttműködési projektjét kezdte el az iskola.

Az új két éves projekt célja, hogy hagyományos szabadtéri játékokkal ismertesse meg a diákokat 9 országból. Manapság a gyerekek idejük nagy részét a számítógép vagy a mobiltelefon előtt töltik, ami alapvetően egészségtelen. A projekt megpróbálja kimozdítani őket és alternatívákat mutatni arra, hogy a szabadidőt másképpen is el lehet tölteni: közösségben, egészségesen, sok-sok élménnyel. Ily módon bolgár, görög, olasz, lengyel, török, lett, román, spanyol és magyar szabadtéri játékok ismerői lesznek a diákjaink.

A projekt első találkozójára 2013. november 4-10-ig kerül sor Izmirben, ahol a török iskola vendégszeretete mellett a várossal, a környékkel is megismerkedhettünk. Minden partner bemutatta saját intézményét és városát egy-egy prezentáció keretében, majd a megbeszéltük soron következő feladatokat, kiválasztottuk a projekt logóját. Közvetlen beszélgetést folytattunk a török diákokkal, akik nagy kíváncsisággal fordultak a vendégek felé, és próbálgatták az angol tudásukat. A delegációt fogadta a 400.000 főt számláló városrész polgármestere is, aki bemutatta az önkormányzat működését, beszélt a különböző országokban szerzett élményeiről, illetve megismerte az induló projektünket.
A találkozón 23 külföldi pedagógus vett részt. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát Bányainé Orbán Enikő és Seressné Barta Ibolya képviselte.

Az iskola Comenius csoportja 2013. augusztusában benevezett a This Human World nemzetközi filmfesztiválra, amely a második legnagyobb ilyen rendezvény Bécsben. 60 alkotás érkezett be, amelyek közül a csoport filmje bekerült a kedvenc filmek közé, és 2013. december 12-én bemutatják a bécsi Top Kinoban nyilvános vetítésen. A kisfilm az emberi sokféleségről és annak elfogadásáról szól, arról, hogy a színes világ szebb, mint a szürke.

A csoport korábbi tagjai már Brüsszelben is nyertek nemzetközi díjat egy másik filmmel.

– Seressné Barta Ibolya –
projektkoordinátor



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés