Küldjön hírt! – Így majálisozott Nagykereki

Küldjön hírt! – Így majálisozott Nagykereki
© Fotó: Magánarchívum
Nagykereki – A rendezvény a hagyományokhoz híven főzőversennyel kezdődött. A versenyre bármilyen étellel lehetett nevezni, és a legvégén a zsűri pontjai alapján az ízletesebbnél-ízletesebb bográcsos ételek közül az első helyezett elnyerte a „Vándorfakanalat”, amely immár 3. gazdájához került, és egy évig birtokolhatja.

Míg az ebéd készült, addig egyre színesebb lett az aszfalt a gyerekek rajzai által. Közben a focimeccsek is elkezdődtek.


nk (1)

Fotó: Magánarchívum


Ebben az évben harmadik alkalommal került megrendezésre a várva várt Parasztolimpia, ahol keresték ki a legügyesebb és leggyorsabb legény a faluban. A feladatokban 12 versenyző mutathatta meg „Ki a legnagyobb Toldi a vidéken?” a petrencerúdtartással, ki szedi gyorsabban össze a tojásokat a „tyúkólban”, vagy éppen ki tudja többször átfordítani a nehéz rába gumit a megadott idő alatt.

A programok alatt a Nagykereki Iskola Pedagógusaival elkészíthették Anyák napi üdvözlőlapukat az ügyes kezű gyerekek.

A Nagykereki Községi Önkormányzat és a Nagykereki Roma Nemzetiségi Önkormányzat a rendezvény résztvevőit meghívta egy ízletes hurka-kolbász ebédre.

Ebéd után a vendégek a Nagykereki Szivárvány Tagóvoda óvodásainak, a Bocskai István Általános Tagiskola tanulóinak és Farkas Kingának (nagykereki lakos) műsorát láthatták. Az iskolások hajdúsági néptáncra, kacsa- és pingvintáncra invitálták a nézőket, az óvodások pedig anyák napi műsorral kedveskedtek a szeretteiknek.

A majálisi műsorszámok után már gyülekeztek a csapatok a családi ügyességi vetélkedőre, amelyről nem maradhatott el a klasszikus zsákban futás sem.

Az esemény kötélhúzással zárult, ahol megmutathatta erejét a kicsitől kezdve az idősebb is.

– Dávid Ildikó Tünde –








hirdetés