A kelepelő vándormadár testközelből

Debrecen - Terepszemle Stúdió: nyár végén a gólyák nagy része Törökország felé veszi az irányt.

A török gyerek által megvágott és a magyar gyerek révén gyógyított gólyát szinte mindannyian ismerjük. Azt is, amelyik minden évben ugyanarra a villanyoszlopra fészkel, pedig az utóbbi évek megfigyelései bebizonyították, hogy „a mi gólyánk” nem is mindig ugyanoda tér vissza.

A tavaszi fészekfoglalások során náluk sem a hagyomány, hanem az erősebb győz és kezdheti meg a néha több mázsás fészek renoválását, aminek alsó szintje gyakorta verebek lakhelye. Viharos történelmünkben a török hódoltság ideje negatív előjellel szerepel, nem csoda hát, hogy a messzi dél szülöttei megörökölték ezt a hálátlan minőséget, de a valóságban nagyon is közeli a kapcsolat ma is köztünk és a törökök között, nyár végén a gólyák nagy része ugyanis Törökország felé veszi az irányt.

Afrikába levadásszák

A gólyák szeretnek laza telepekben költeni, legnagyobb hajdú-bihari állományuk Görbeházáról indul útnak, és épp ezekben a napokban népesíti be a Boszporusz környékét. Innen hatalmas csapatokban a felszálló légáramlatokat kihasználva köröznek fel több száz méter magasra és vonulnak tovább Afrika felé, ahol – európai fajvédelem ide vagy oda – időnként le is vadásszák őket.

Hiába enni kell, a gólyáknak is, méghozzá mindenfélét, amit csak el tud kapni és fogyasztani, legyen az szöcske, mezei pocok, levelibéka vagy akár frissen kelt madárfióka. A régen czakó, eszterág, gagó és koszta névvel is illetett madárról szóló mondókában egyébként a síp, dob, nádihegedű néprajzkutatók szerint a sámánizmus emlékét őrzi, a zenével gyógyítás mozzanatát. Hogy hogyan hat rájuk a zene, azt nem tudjuk, mindenesetre az egymás üdvözlésére szolgáló jellegzetes kelepelés akár zenei élményt is jelenthet. A szárazság miatt most ugyan kicsit korábban, de általában augusztus 20-án útnak induló gólyákkal a következő nemzeti ünnepen, március 15-én találkozhatunk ismét.

HBN–Veres Hajnalka