Sport

2012.08.22. 11:00

Nincs szerencséje a Lokinak

Kézilabda - Több meghatározó játékos is az utolsó utáni percben változtatta meg döntését.

Kézilabda - Több meghatározó játékos is az utolsó utáni percben változtatta meg döntését.A DVSC-Fórum vezetősége is tisztában van azzal, sőt igazán ők tudják a legjobban, hogy erősítésre szorul a megfiatalított gárda, ám eddig Herr Anitán és Lajtos Nórán kívül mást nem még nem tudtak a cívisvárosba csalogatni. Pedig kiszemelt volt bőven, ám a kontraktusok nem jöttek létre, ráadásul közeleg a bajnoki rajt, augusztus 31-én az Érd vendégeskedik a Hódosban.

Nem adják fel

– Elképesztő az a balszerencse, ami kísért bennünket. A történet első szereplője a spanyol Sagunto játékosa, Beatrix Escribano volt, akivel már mindenben megegyeztünk, ám a végén mégsem bennünket választott. Ugyanígy jártunk Sopronyi Anettel is, aki előző elhatározását megváltoztatva mégis légiós maradt. Megbeszéltük a Fradi vezetőivel, hogy kölcsönbe megkapjuk Deáki Dórát, ám olyan sérüléshullám érte el a zöld-fehéreket, hogy nem tudnak lemondani a balátlövőről. Ezt követően már valóban nagyon nehéz helyzetbe kerültünk a közelgő bajnoki idény miatt, felkutattunk brazil, osztrák és lengyel tehetségeket, akik szintén az utolsó pillanatokban más klubhoz igazoltak. A legutóbbi próbálkozásunk a szerb Sandra Filipovic volt, aki a héten gondolta meg magát – sorolta a neveket nem kis keserűséggel a hangjában Köstner Vilmos, a DVSC-Fórum szakmai igazgatója, aki elismerte, nagyon kényelmetlen helyzetbe került a gárda, aminek oka, hogy nem indul nemzetközi kupában a Loki, s a bérek sem érik el azt a szintet, ami Európa más bajnokságaiban megkereshetnek a kézilabdázók.

– Most már valóban kevesebb az esélyünk egy meghatározó játékos igazolására, de nem adjuk fel, tovább keresünk! De az biztos, csak azért, hogy többen legyünk, nem igazolunk le senkit – mondta határozottan a szakember, utalva arra, hogy csakis olyan kézilabdázóra számítanak, aki erőssége lehet a DVSC-nek.

Nagybányai torna

A debreceniek a jövő heti bajnoki nyitány főpróbájaként pénteken és szombaton egy hatcsapatos tornán szerepelnek Nagybányán, ahol a csoportmérkőzések során a házigazdával és a Kolozsvárral meccselnek, majd másnap a helyosztón lépnek pályára.

HBN-BN

 

Megkezdődött a bérletárusítás

A DVSC Kézilabda Kft. megkezdte a bérletek árusítását a 2012/13-as idényre, az állandó belépők a Loki valamennyi hazai bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzésére érvényesek lesznek. A szezonbelépők ára nem változott tavalyhoz képest. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan lehetőség szerint előzetes telefonos egyeztetés után (30/6377-996) lehet megvásárolni a bérleteket munkaidőben a Hódos Imre sportcsarnok irodájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!