Küldjön hírt! – Adventi futás Hajdúszoboszlón

Küldjön hírt! – Adventi futás Hajdúszoboszlón
© Fotó: Tóth Imre
Hajdúszoboszló – Hajdúszoboszlón, szombaton került megrendezésre a 2. adventi futóverseny.

Reggel 9 órakor vette kezdetét a verseny a hajdúszoboszlói Árpád uszoda előtti téren, ahol elég nagy számban sorakoztak a részvevők. Közel 80 fő nevezett a be. Félmaraton, illetve maraton versenyszámokban indulhattak a versenyezni szándékozók, 5 és 10 kilométeres távokon.

Voltak fiúk és lányok, kicsik és nagyok, és persze szépkorúak is. A távokat mindenki sikeresen teljesítette.

Most sem futottak neves versenyző nélkül: ott volt Bogár János, aki Magyarország egyik legeredményesebb ultramaraton-futója.

A versenyre neveztek Debrecenből, Nyíregyházáról, Vámospércsről, Békéscsabáról, Püspökladányból, és a környező településekről is.

A helyszínen a futók kaphattak tanácsokat Tóth Lászlótól, a Békéscsaba BSI futónagykövetétől arról, hogy miként, milyen ruházatban és cipőben érdemes futni, hogy elkerüljük a baleseteket, és miképpen őrizzük meg az egészségünket.

Természetesen aki lefutotta a távot, azt meleg teával, ásványvízzel, kaláccsal, szaloncukorral, friss gyümölccsel várták, vendégelték meg és jutalmazták.

A versenyen mindenki jól érezte magát, egészségükre!

– Tóth Imre –








hirdetés