Küldetés: menni feledni, vagy maradni akarni?

Akt.:
Forgatási pillanat; képünkön a rendező pirosban van
Forgatási pillanat; képünkön a rendező pirosban van
Debrecen – A hazai kortárs under­ground zenei élet szereplői játszanak a Legjobb úton című független filmben.

Egy ifjú magyar rendező egyórás színes animációs elemekkel tűzdelt alkotásának díszbemutatójára invitál az Apolló Mozi május 15-én 18 óra 30 perctől. A vetítés után a rendezővel, Túri Bálint Márkkal is találkozhatnak az érdeklődők. Párizsban és Amszterdamban tanult, ez a mű vizsgamunkája volt a holland filmakadémián. Alig több mint két és fél millió forintnak megfelelő összegből készítette el jórészt baráti közreműködések nyomán. Az ifjú rendező Beretvás Gábor filmesztétáén túl, a közönség kérdéseire is felel majd a debreceni artmoziban.

A magyar-holland filmdráma zenéjét a főszerepet is alakító Cservenka Ferenc szerezte, de elhangzanak benne a női főszereplő, Walters Lili zenekarának, a Dorothy’s Legs és a Pávelt alakító Lajkó Bence számai is. Egy utcazenész-cameo erejéig feltűnik Medve Balázs, az X-faktorból ismert Dynamite Dudes egyik tagja.

Új-Zéland vagy az új szerelem

Az Apolló honlapján is fellelhető szöveg így ír a tartalomról: „Nándi (31) wannabe zenész, aki hét év sikertelen európai vándorlás után hazatér Magyarországra. Átutazóban van, csak addig tervez maradni, amíg meg nem kapja az új-zélandi munkavállalási vízumot. Itthon találkozik anyjával, barátaival, régi emlékekkel, egy új szerelemmel, sőt, váratlanul az apjával is, akit 20 éve nem látott. Kedvenc gyerekkori játékát, Tom Kapitányt is megtalálja és elképzeli az űrhajós mostani küldetését. Mindezek a találkozások tükröket tartanak Nándi elé, rákényszerítve őt, hogy döntésre jusson az életével kapcsolatban.

HBN