Kukoricza Jancsi talján földön vitézkedik

Az Ezüstbojtár a tavalyi Nagyerdei Szabadtéri Játékokon
Az Ezüstbojtár a tavalyi Nagyerdei Szabadtéri Játékokon - © Fotó: Molnár Péter
Budapest, Debrecen – Rómában látható-hallható az Ezüstbojtár, a kortárs János vitéz.

Petőfi Sándor mai gúnyába öltöztetett hőse ezúttal nem a lovakat veszi a nyakába, hanem a nagyvilágot: az elbeszélő költemény zsenialitása előtt tisztelgő, Ezüstbojtár című zenés adaptáció koncertváltozata a Római Magyar Akadémián vendégszerepel június 8-án, pénteken. A Jantyik Zsolt, illetve a PG Csoport szerzette produkciót először 2016-ban játszották, s abban az esztendőben – a debreceni zenekar megalapításának harmincadik évfordulóján – jelent meg zenei album, illetve könyv, sőt hangoskönyv és film formájában is.

Londiner Londonban

Mint korábban írtuk, Jantyik Zsolt költeménye egyebek közt arra keresi a választ, eljuthat-e Tündérországba az az 1989-ben született árva gyerek, akinek a neve Kukoricza Jancsi, s ha igen, hogyan. Lényegében Petőfi Sándor 172 éve megírt művének mai átiratát olvashatjuk – ez nem meglepő a kezdő sorait látva: „Felnőtt a kis gyermek, nem került túl – sokkba, / Csak szocializmusból a kapitalizmusba, / Az izmusokhoz köze annyi volt szegénynek, / Mint a világegyetemhez egy kisbéres kezének… // Londonig meg sem állt, annyian szeretik, / Vonaton hallotta, hogy nagyon keresik / A fajtáját, mert erős, okos és kitartó / Ilyen „fontos” népnek nyitva áll az ajtó…” Jancsi foglalkozását tekintve londiner Londonban, „szívének gyöngyháza, lelke Iluskája” pedig a „fris patak” helyett a mosogatótál fölött hajlong, esténként pedig énekel a bárban, így találkoznak a modern kori mesében.

A könyv szövege az alapja annak a 20 számnak, melyet a Jantyik fivérek Erdős-Tóth Fruzsinával, Tóth Zsolttal és Takács Szabolccsal, valamint Horányi László színművésszel, illetve több vendégművésszel dupla CD-n kiadtak. A produkcióval nemcsak Petőfire, hanem Halmos Bélára, az ismert prímásra és népzenekutatóra emlékeznek, aki a halála előtti években szoros kapcsolatba került a zenekarral.

Teljesen a színpadon

A mű azóta újabb formát öltve is a nagyérdemű elé került: teljes, nagyszínpadi változatának premierjét épp tavaly júniusban tartották a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon, több társulat közös produkciójában, Fekete Péter rendezésében, azóta pedig napvilágot látott a kőszínházi verzió is: a múlt hónapban a Csokonai Színházban tűzték műsorra, ott Gemza Péter vitte színre.

HBN


Városok, falvak együtt

A Római Magyar Akadémián mutatják be a PG Csoport Ezüstbojtár című kortárs zenés játékának koncertverzióját pénteken – közölte az intézmény az MTI-vel.

A közlemény szerint a Jantyik Zsolt szövegíró-zeneszerző és népszerű debreceni zenekar, a PG Csoport által írt zenés játék Petőfi Sándor János vitéze előtt tiszteleg. A debreceni Csokonai Színházzal közösen szervezett est után a közönség magyar gasztronómiai bemutatón vehet részt. A programot Sátoraljaújhely, Hajdúböszörmény és Hajdúhadház támogatja a Városok, Falvak Szövetsége és az akadémia együttműködése részeként – derül ki a közleményből.

MTI, HBN