Kuba, si!

Fidel Castro
Fidel Castro - © Fotó: Getty Images
Nekem ugyan nem, s alighanem másoknak sem jutott eszébe eleddig a kalapom felé nyúlni megsüvegelendő a kubai mezőgazdaság, s általában az ottani környezetgazdálkodás eredményeit. T. Szűcs József jegyzete.

Aztán kezdtem jobban odafigyelni mindarra, amelyet e témában el-el pötyögtettek. S arra, amit hallottam, azt kellett mondanom, mint ötven éve. Hogy ti. „Cuba, si!” Fiatalként ugyan jól megvezettek eme jelszóval (és folytatásával) bennünket, de erről talán legkevésbé a sokak által igen szimpatikus szigetlakók tehettek. Ami viszont lényegesebb, s nagyon is napjaink valóságára vonatkozik az az, hogy az ENSZ és a FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet ) is kifejezetten példaértékűnek tartja azt, amit a szigetország elért a fenntartható természeti gazdálkodás terén. Mármint azóta, hogy a nagy testvér elengedte a karibiak kezét. Szóval, amennyiben a kubaiaknak, ha nem akartak éhen halni, valamit ki kellett találniuk, hisz az addigi szovjet, és nem mellesleg, világmodellel, a monokultúrás nagy (és közös) gazdaságok termékeivel nem lehetett jóllakni. Még akkor sem, ha történetesen náluk cukornádból, s a sokak által szintén igazán „édes” csúcsterméknek tartott szivarból fonták a kerítést. Ám ha csak továbbra is e két exporttermékben látták volna (úgy-ahogy) boldogulásuk kulcsát, simán éhen halnak. A kubaiak a számomra igen szimpatikus utat választottak, még akkor is, ha a fejlettebb országok polgárai legtöbb országban messziről beintenének, ha arra kérnék őket, végezzenek némi közösségi kertészkedést, ha nagyvárosi lakosként friss zöldséget akarnak maguknak. Szóval a szigetország lakói fellapozták a történelemkönyveiket, s megpróbálták kiókumlálni belőlük milyen módszerekkel termelték meg elődeik élelmiszerüket a műtrágyát, növényvédő kemikáliákat, s a rajta műveleteket végző gépek révén olajat faló ültetvények létesítése előtt. S rájöttek, hogy a termőföld, ha kellő tisztelettel viseltetünk iránta, képes úgy, mintegy mellesleg, haszonnövényeket is teremni, hogy közben szinte teljes egészében újratermeli önnön életerejét is. A kubaiak e téren állítólag nyolcvan százaléknál tartanak. Tehát más termesztési módokhoz képest ugyancsak keveset kell mesterséges eszközökkel besegíteniük az „ősi” módon művelt földjeiknek. S ennek révén egészséges, vegyszermentes, valóban természetadta, bár emberkéz művelte növényeket szüretelhetnek a nagyüzemek egy részét fokozatosan felváltó családi parcellákról. S erre a nemzetközi agrárvilág mellett a környezetvédők is felfigyeltek. Utóbbiak filozófiája szintén kapcsolódik ugyanis ehhez a folyamathoz. Hisz Kubában egyrészt példaszerűen megszervezték az ott eléggé gyakori hurrikánok idején esedékes mozgósítást, de ez önmagában messze nem lenne elég. A viharok hatását csökkentő természetes növénytakaró, az árvizek pusztító hatásait nagy részben kiiktató eredeti növényzet újrateremtésével térségi mértékben szinte hihetetlen eredményeket értek el. Míg az ugyanolyan adottságokkal rendelkező banánköztársaságokban halálos áldozatok százait, milliárdos természeti károkat okoz minden egyes nagyobb hurrikán, hisz a klíma dühének természetes „védőgátjait” nagy részben éppen a nagyüzemi mezőgazdasági modell erőltetésével régen felszámolták. Nos, ugyanezek hurrikánok, ugyanolyan erővel lecsapva Kubára, ott ehhez képest nagyságrendileg kisebb áldozatokkal, károkkal képesek kivédeni az égiek haragját.

Napjaik földharácsolása (nem Kubában, hanem idehaza) elég egyértelműen jelzi, hogy termőtalajunk pótolhatatlan kincs. Ám a ma is világuralkodó termelési technológiák folytatásával, belátható időn belül nincs lehet a kincsből. Ha marad kizárólagos célként a profit mielőbbi besöprése. S ha megmarad az a személélet is, hogy mindegy, milyen áron. Legyen az a Föld tüdejeként aposztrofált esőerdők módszeres és visszafordíthatatlan kiirtása, csupán néhány évig használható sovány legelők kialakítása érdekében. Avagy a szántóföldek, a már évtizedek óta tartó, ám a végtelenségig nem folytatható, kemikáliákkal történő fokozatos élettelenítése, (önmagában már-már) szervetlenné tétele a fejlettebb világban. S amennyiben nem vigyázunk (rá), egy napon, talán nem is olyan sokára, terméketlen, szélfútta sivataggá válhat örök időkig virágzónak hitt birtokunk. Mint ahogyan a világ számos pontján már megtörtént korábban. S nemcsak akkor, amikor önmagában is kivédhetetlen aszály sújtotta az adott régiót. S ez esetben a mostanság esedékes Föld napját (április 22.) akár nálunk, akár a világ meggondolatlanul, sok tekintetben felelőtlenül fejletté vált országában akár át is keresztelhetjük a terméketlen (anya)föld (gyász)napjává.​

– T. Szűcs József –








hirdetés