KT: indokolt a költségvetés módosítása

Budapest, 2015. szeptember 23., szerda (MTI) – A Költségvetési Tanács véleménye szerint “fölmerül a költségvetés módosításának indokoltsága” – jelentette ki Kovács Árpád a tanács elnöke szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Hangsúlyozta, hogy az államháztartás a migrációs válságból eredő terheket bírja, a hiánycél nagy valószínűséggel teljesíthető és az adósságszabály nem sérül, de gondos fegyelmezett munkára és nagyon takarékos tevékenységre van szükség.

Az első fél évben jelentkező kiadássorozat: a kerítésépítés, az extra rendőri, katonai ellátási költségek és a MÁV költségei a második fél évben is fennállnak majd – mondta. A kormányzat tehát kénytelen volt ezeket az előirányzatokat megemelni mintegy 60 milliárd forinttal, tette hozzá az elnök. A rendkívüli helyzetek kezelésére szolgáló fejezet kimerült, azt meg kellett emelni. A bevételi folyamatok az első fél évben kedvezően alakultak, ezzel létrejött a bevételi oldalon is mintegy 60 milliárd forintos “mozgástér” a költségvetésben. Technikailag a dolog tehát rendben van – szögezte le Kovács Árpád.

Biztatónak mondta, hogy a kiadási oldal és a hiány nem futott el, a bevételek kedvezőek, a mozgástér csökkent ugyan, de megmaradt.

A fegyelmezett gazdálkodásra azért a Költségvetési Tanács kénytelen volt felhívni a figyelmet – jegyezte meg. A tanács jelezte: a költségvetés “jobban ki van sámfázva”, a veszélypontok és kockázatok növekedtek.

Kovács Árpád a kockázatok közé sorolta az Európai uniós pénzek egyenetlen és késedelmes befutását és azokat a tételeket amelyekről vita folyik, valamint a vagyonértékesítésből, így a termőföldek eladásából várt bevételeket, amit a Költségvetési Tanács már korábban is kifogásolt a gyenge megtervezettségük miatt.

– MTI –








hirdetés