Mesterségek Ünnepe

2019.06.17. 16:20

Japán lesz az idei díszvendég

Mintegy ezer kézműves mester, több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók és népi játszóházak is várják a látogatókat.

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Japán és Magyarország között 150 éve létesített diplomáciai kapcsolat évfordulója alkalmából a rendezvény díszvendége a távol-keleti ország lesz augusztus 17. és 20. között a Budai Várban. A japán mesterek segítségével a látogatók megismerkedhetnek a kimonókkal, legyezőkkel, japán lábbelikkel, kerámiákkal, a japán dobbal, a furosiki batyuval és a kokesi babával, megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, megkóstolhatják a japán ételeket és italokat.

Első alkalommal nyitják meg a folkkocsmát karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek, a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is.

Gyapjút szövő nő a Mesterségek ünnepén, a Budai Várban
Fotó: Soós Lajos / MTI

A rendezvényen népzenészek, énekesek, mesemondók és néptáncosok lépnek színpadra, mások mellett Lajkó Félix legújabb, nagyzenekari koncertjével, a Fitos Dezső társulat, Bársony Bálint a Magyar Raphsody Projecttel, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, Chris Potter világhírű amerikai szaxofonos és a Dresch Quartett egy közös koncerttel.

Augusztus 17-én a rendezvény vendége lesz az Úton van a Czifra Központ projekt, amelynek részeként bemutatkozik a Romani Design, fellép Sárközi Lajos és zenekara, valamint a Snétberger Alapítvány ösztöndíjasai.

Idén is bemutatkoznak a kékfestő műhelyek, amelyek felkerültek az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének listájára
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

 

A 33. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája a lábbeli, ezen belül pedig a szegedi papucs, ehhez kapcsolódva kiállítások, divatbemutatók láthatók. Az érdeklődők elleshetik a cipész mesterek titkait és az is kiderül, hogyan értelmezik újjá a hagyományos lábbeliket kortárs, magyar cipőtervezőink. Érkeznek cipőkészítők többek között Izlandról, Spanyolországból és Törökországból, valamint bemutatkozik a világ legjobb cipésze címmel rendelkező mester is.

Borítókép: látogatók a Mesterségek ünnepe rendezvényen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában