Életstílus

2008.03.26. 08:39

A koraszülötteknek kevesebb gyerekük lesz

<p>A koraszülöttek nagyobb valószínűséggel halnak meg gyerekkorban, felnőtt korba éve pedig kevesebb gyermekük lesz, mint a normális időre születetteknek - állapította meg egy friss amerikai tanulmány.</p>

Az észak-karolinai Duke Egyetem orvosi karán a kutatók 1,16 millió norvégiai születési adatot dolgoztak fel az 1967 és 1988 közötti évekből, és egészen 2002-ig követték az ekkor születettek orvosi történetét.

A több mint 1,1 millió szülésből 60.354, vagyis 5,2 százalék volt a koraszülés. A koraszülöttek között kicsivel több volt a fiú, mint a lány (5,6 százalék, illetve 4,7 százalék), ami nagyjából összhangban van azzal, hogy nagy átlagban több fiú születik, mint lány.

Koraszülésnek a tehesség 37. hete előtti szülést nevezik. A normális terhesség 40 hétig tart.

Ami a gyermekkori halálozást illeti, azt találták, hogy a 22-27 hétre született fiúk 1,33 százaléka halt meg 1-6 éves korában, és 1,1 százaléka 6-12 éves korában. Ez 5,3-7-szer nagyob halálozási kockázatot jelent a normál időre születettekhez képest.

A koraszülött lányoknál még magasabb a gyermekkori halandóság. A 22-27 hétre született lányok 1,71 százaléka halt meg 1 és 6 éves kora között, ez csaknem 10-szer (9,7) több, mint a rendes időre születetteknél. A vizsgált norvégiai koraszülött lányoknál nem fordult elő halálozás a 6-12 éves korosztályban.

A 28-32 hétre született fiúknál 2,5-szer volt magasabb a gyermekkori halálozás kockázata, mint a rendes időre születetteknél. A lányoknál ebben a kategóriában nem volt kimutatható eltérés.

A 22-27 hétre születettek felnőtt korukban kevesebb gyereknek adnak életet, mint a rendes terhességre születettek. A férfiaknál 76, a nőknél 67 százalék a valószínűsége annak, hogy kevesebb gyerekük lesz, mint a normál időre születetteknek. A 28-32 hétre születettek a szaporodási arányban kisebb mértékben maradnak el a rendes időre születettek mögött.

A kutatásról a Journal of the American Medical Association című orvosi folyóirat szerdai számában jelent meg beszámoló.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!