Krumpli, bor és pálinka

A nyíradonyi Tűforgatók Klubja krumplis lángost sütött sparhelten
A nyíradonyi Tűforgatók Klubja krumplis lángost sütött sparhelten - © Fotó: Tulipán Csilla
Nyíradony – Szüreti Sokadalom és Murcis Krumpli Fesztivál várta a kikapcsolódni vágyókat.

A nyíradonyi ősz egyik legnépszerűbb eseménye a régi szüretek hangulatát felelevenítő szüreti felvonulás, melyen a szegények eledelének számító burgonyát ünneplik.

Fogatok is hirdették

Már kora reggel finom ételillat lengte be a piacteret, ugyanis 8 órakor elkezdődött a krumplis ételek főzőversenye, s ringbe szálltak a helyi termelők borai és pálinkái is. Volt lehetőség szőlődarálásra, préselésre, must kóstolására, íjászkodásra.

A gyerekek gokartozhattak, valamint a népi játszóház és utazó vidámpark játékait koptathatták. A színpadi programok indulása előtt a piactér szomszédságában lévő templom udvarán gyújtott 13 gyertyát a város vezetése az aradi vértanúk emlékére. Szikora József görögkatolikus iskola­lelkész emlékező szavai után R. Kárpáti Péter, Lakatos Dóra és Kohautek Csaba színművészek műsora következett, melyet Tasó László országgyűlési képviselő beszéde zárt.

Míg sültek, főttek a ligetaljai ételkülönlegességek, 40 szebbnél szebb fogat és lovas indult útnak Nyíradony utcáin, hogy hirdessék a szüreti vigasságokat. Közben a színpadi programok is elkezdődtek: fellépett a Nárcisz és Babóca mazsorettcsoport, a Szent Mihály Óvoda ovisai, R. Kárpáti Péter és csapata interaktív gyerekműsorral és operett részletekkel is szórakoztatták a közönséget. Elhangzottak a köszöntő szavak is: Kondásné Erdei Mária polgármester és Tasó László országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke szólt a helyiek népes táborához.

Ezután a görögkatolikus Szikora József atya áldotta meg a betakarított terményeket s borokat. A Kispendely Néptáncegyüttes hagyományőrző produkciója nagy sikerét a Nyíradonyi Pávakör produkciója követte. Közben fonták a kosarakat, készültek tucatszámra a termésbábok, s a helyi termelők és vendégtelepülések kiállításában is gyönyörködhetett a publikum.

Krumplis finomságok

A rendezvény végén eredményt hirdettek lovasok és fogatosok, krumplis ételek, borok és pálinkák kategóriában. A Murcis Krumpli Fesztivál győztes habart krumplilevesét a Nyíradonyi Önkormányzat képviseletében Mezei Attila főzte, a második fogások és desszertek közül az első díjazott a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola különleges étele lett: „Paptagi libasült a nemzet krumplijával és adonyi krumplis csoda”.

TCS


Helyezések

A fesztiválon több versenyszámban is megmérethették magukat a látogatók.

Győztes levesek: I. Habart krumplileves – Nyíradony Város Önkormányzata; II. Röszti Puffancs – Érmihályfalva; III. Fülöpi borzaska – Fülöp; különdíj: Tűzön készült magyaros krumplileves – Nyíradonyi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ

Győztes egyéb finomságok: I. Paptagi libasült a nemzet krumplijával, adonyi krumplis csoda – nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola; II. Iskei szegényleves – Iske; III. Lebbencsleves – Nagyné Piroska; különdíjak: Érkeserű, Fülöpi Önkormányzat

Győztes lovasok, fogatosok: I. Füzesi Pál – hintó, II. Illés Ibolya – hintó, III. Budaházi Gyula – hintó; I. Faragó Imre – fogat, II. Hebo Attila – fogat, III. Kékesi Zoltán – fogat, különdíj: Szilágyi Róbert – fogat, Terdik Attila – fogat; Legszebb hátas-díj: Mosek Anikó

Győztesek pálinkák: I. Urbánkó József vegyes pálinkája, II. Mezei Attila barackpálinkája, III. Ignácz család meggypálinkája, különdíj: Molnár László mézes almás pálinkája, Árva András málnapálinkája

Győztes borok: I. Hegedűs Attila generosa bora, II. Obsitos András szilvabora, III. Erdei Györgyné háztáji vörös bora, különdíj: Hegedűs Attila szürkebarát bora, Obsitos András Bianca bora


Tejföllel habart krumplileves recept

Hozzávalók 4 adaghoz:

8 db burgonya, 2 ek sertészsír, 1 közepes fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 3 dl 20 %-os tejföl, 0.5 l tej, 1 tk ecet, 2 ek finomliszt, fűszerpaprika, kakukkfű, bazsalikom, borsikafű és só ízlés szerint, 4 db babérlevél,1 l víz

leves_Kenyércsíkokkal is ízletes fogás | Fotó: AFP

Elkészítés:

A megpucolt, kockára vágott burgonyát odatesszük főni a babérlevéllel együtt annyi vízben, amennyi bőven ellepi.
Mikor felforr, sózzuk ízlés szerint. Majd a tört fokhagymát hozzáadjuk.

Fél óra főzés után a zsírban megfonnyasztjuk a hagymát, hozzáadjuk a lisztet, 2 perces pirítás után félrehúzzuk, megszórjuk a pirospaprikával, és gyorsan felöntjük 1 pohárnyi vízzel. A krumplihoz öntjük, jól elkeverjük. Befűszerezzük a kakukkfűvel, bazsalikommal.

A habarást is elkészítjük: A tejfölt egy tálban a tejjel simára keverjük, beletesszük az ecetet, és ezt is a leveshez öntjük. Borsikafűvel ízesítjük. Jól összeforraljuk, végül tálaljuk. Jó étvágyat!

– nosalty.hu –