Krónikus bérnyomás

Vendéglátós ismerősöm szokta mondogatni, hogy „amelyik étteremben a séf nem keres legalább havi félmilliót, oda be se térj…”. Mielőtt a kedves olvasó első felindultságában a szívéhez kapna, érdemes leszögezni: manapság már nem az a kérdés, hogy az étterem emblematikus figurájának (néhol egyenesen védjegyének) félmillió forintot „tol” minden hónapban a tulajdonos, vagy egymilliót, hanem, hogy van-e az a pénz, amennyivel a nyugati konkurencia „ropogós csábítása” kivédhető. Petneházi Attila írása.

Megértem, ha némely nekikeseredett étterem- vagy szállodatulajdonos most úgy érzi, hogy a beosztottai időnként bizony csúnyán kihasználják a munkaadójuk szorult helyzetét, ugyanakkor nekik is be kell látni, hogy a minimálbér plusz borravaló bérezési gyakorlata lassan sutba vágható. Az a helyzet, hogy az országhatárok nemcsak a maguk fizikai valójában, hanem az új generáció agyában is elmosódtak; a mai fiatal már nem városokban, nem is feltétlenül országokban, hanem adott esetben kontinensekben gondolkozik, amikor tudatosan tevezgeti a jövőt. Ezzel együtt sem gondolom, hogy a megoldás holnaptól osztrák vagy angol bérek fizetése lenne, viszont a tisztességes bér idehaza is elvárható. Hiszem, hogy ha két fiatal a hó végén hazavisz annyi pénzt, amiből a rezsi és a lakástörlesztés kifizetése után még némi szórakozásra is telik, akkor akár arra a következtetésre is juthatnak, hogy ha másért nem, hát kalandvágyból, de itthon maradnak…

– Petneházi Attila –








hirdetés