Kreatív programok az erdélyi testvériskolával

Már hatodik éve ápol rendszeres kapcsolatot a fülöpi Általános Iskola az erdélyi, Hegyközszentmiklóson működő Toldy Általános Iskolával.

Sikerül lassan megismerni a két település nevezetességeit, hagyományait, ételeit, szokásait. A programok mindig sikeres pályázatok útján valósulhattak meg, mert a testvériskolai kapcsolatok ápolása mindenkinek hasznos és fontos. A mostani találkozás a HBM. Közoktatási Közalapítványnak köszönhető.

Különleges íz világok, remek étel újdonságok születtek

Erdélyi barátainkkal egy napot tölthettünk együtt. Délelőtt Debrecenben Állatkerti látogatás volt, majd közös ebéd a fülöpi gyerekekkel az Általános Iskolában Fülöpön. Mindenki megmutathatta kreativitását is, mert délután az iskola ebédlőjében 4 fő diák és egy szülő alkotta csapatok versenyezhettek pástétomkészítésben. Az elkészített finomságokhoz is a hozzávalókat a nyerő pályázati forrás biztosította. Különleges íz világok, remek étel újdonságok születtek Felhasználásra került az olívabogyó és olaj, a tonhal, a gomba, csirkemáj,uborka amiből tzatziki lett, tehéntúró, füstölt sajt,padlizsán, aszalt szilva.

A zsűri az ételek íze mellett a terítéseket is értékelte

Az erdélyi diákok nevelőjükkel az egyik nemzeti eledelüket, a vinettát készítették el padlizsánból, melynek óriási sikere volt. A csapatok az ízléses terítésre is nagyon odafigyeltek. A zsűri az ételek íze mellett a terítéseket is értékelte. Minden szülő és diák ajándékot kapott és különleges gyümölcsöket is kóstolhatott, mint mangó, gránát alma, papaya, földi cseresznye. Ezután még mindig a kreativitásra volt szükség, mert pólót festettek hőre puffadó festékkel, de volt hennafestés is. Minden programban résztvevő kedves sorokat, véleményeket írt a Firka falra, mint minden közös találkozáskor. Ez a közös program is még jobban összekovácsolta a két település gyerekeit, nevelőit.