Helyi közélet

2015.01.08. 15:44

A földszintig jutott a lopott kerékpárral

Debrecen - A rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint az egyik debreceni társasház harmadik emeletéről ellopott egy kerékpárt.

Debrecen - A rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint az egyik debreceni társasház harmadik emeletéről ellopott egy kerékpárt.

Egy nő 2015. január 6-án 16 óra 24 perckor telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, hogy Debrecenben a Kartács utcán az egyik társasház folyosójáról ismeretlen tettes ellopta a lelakatolt kerékpárját.

A bejelentést követően a járőrök a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, melynek eredményeként a lépcsőház földszinti folyosóján megtalálták a biciklit, melyet a sértett felismert. A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogtak és a városi rendőrkapitányságra előállítottak egy helyi lakost, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. A 42 éves J. Attila a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Debreceni Rendőrkapitányság a terhelttel szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

- police.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában