Krakkói érsek: II. János Pál pápa háromszor is megbocsátott egykori merénylőjének

Varsó – II. János Pál pápa háromszor is megbocsátott egykori merénylőjének, Ali Agcának – mondta el újságíróknak csütörtökön Stanislaw Dziwisz krakkói érsek, a szentté avatott lengyel pápa egykori titkára, megemlékezve a 35 éve elkövetett bűntett körülményeiről.

Dziwisz érsek személyes emlékeit osztotta meg az újságírókkal az 1981. május 13-án történtekről. II. János Pál akkori pápát a római Szent Péter téren lőtte meg Ali Agca, az akkor nemzetközi elfogató parancs révén körözés alatt álló török állampolgár. A sikertelen merénylet körülményeit vizsgáló olasz hatóságok nem tudták egyértelműen kideríteni, ki irányította Agcát, erre az 1989-es rendszerváltás után a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) sem talált választ.

Dziwisz érsek, aki a merénylet pillanatában, majd a római Gemelli klinikán is ott volt a pápa mellett, felidézte: II. János Pál kezdetben eszméleténél volt, és már akkor kimondta, hogy megbocsát a még ismeretlen tettesnek. A megbocsátást nyilvánosan is megismételte felgyógyulása után a Szent Péter téren mondott Úrangyala-imádságában, s megtette ezt később is Agca börtöncellájában. “Agca részéről viszont nem hallottam bocsánatkérést” – mondta az érsek, aki a börtönbeli látogatásnak is fül- és szemtanúja volt.

Az érsek elmondta: nincs kétsége afelől, hogy ki szervezte a merényletet, de mivel a pápa megbocsátott, ő sem vádol senkit. A bolgár titkosszolgálatnak a lengyelországi vizsgálat során megállapított közreműködését firtató kérdésre válaszolva Dziwisz érsek elmondta: bár a titkosszolgálat belekeveredett az ügybe, ez nem jelenti azt, hogy a döntés onnan is származott. Kifejtette: a kommunisták a lengyel pápában 1978-as megválasztásától kezdve a rendszert veszélyeztető személyt látták. “Gondolom, ez ügyben nem is tévedtek, pápai tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy a marxizmus világszerte megbukott” – jegyezte meg az érsek.

A merénylet történelmi hátterét csütörtökön Andrzej Grajewski, a kommunista titkosszolgálat és az egyház viszonyával foglalkozó történész is felelevenítette a Gosc Niedzielny katolikus hetilap honlapján. A pápa elleni merényletről szóló két, az IPN közreműködésével kiadott monográfia szerzője rámutatott: az olaszországi és a lengyelországi nyomozás során napvilágra került tények egyértelműen arról tanúskodnak: a CIA, a vatikáni szabadkőművesek, illetve a muzulmán szélsőségesek szerepére vonatkozó nézetekkel szemben a bűntettet valójában a kommunisták tervelték ki és rendelték el, később pedig átfogó félretájékoztató kampányba fogtak, hogy az igazság ne kerüljön napvilágra.

Nem fér kétség ahhoz, hogy a bolgár titkosszolgálat közreműködött a merénylet előkészítésében, akárcsak abban, hogy a körözött török merénylő Európán átvergődve eljutott Rómába – írta Grajewski. “A Szent Péter térre Szófiából indult, ahol közel két hónapig tartózkodott a bolgár titkosszolgálat felügyelete alatt” – foglalta össze a történész a lengyel vizsgálat alapján korábban már nyilvánosságra hozott megállapításokat. A szerző szerint a pápa meggyilkolására irányuló akciót valószínűleg Moszkvában tervelték ki, a bolgár titkosszolgálat csak közreműködött, amúgy Szófiának annak idején nem volt érdeke, hogy “saját szakállára” kezdjen bele ilyen kockázatos műveletbe.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés