Közvetlen riválisukat fogadják a Jegesmedvék

Akt.:
Közvetlen riválisukat fogadják a Jegesmedvék
© Fotó: ÉM-Archívum
Miskolc – Kedden este ismét hazai környezetben küzd a pontokért a piros-fehérek hokicsapata.

A jégkorong Tipsport Liga 43. fordulója keretében kedden 18 óra 30 perckor kezdik a DVTK Jegesmedvék – HK Dukla Trencin mérkőzést a miskolci jégcsarnokban. A táblázaton egymás után következnek a csapatok, ha a Macik nyernek, akkor utolérik riválisukat, sőt megcélozhatják az első hatba jutást is, ez pedig automatikus részvételt jelent a rájátszásban, a negyeddöntőben, mert a 7-10. helyezettek „előrájátszást” vívnak és a két legjobb csatlakozhat majd a legjobb nyolc mezőnyéhez.

Visszatérésem pontos időpontját egyelőre nem tudom, de egy hétig még biztosan távol leszek.” Ritó László

Hatpontos meccs

– Sikeres hétvége áll mögöttünk, így bizakodva várjuk a Trencsény elleni mérkőzést – jelentette ki Strenk Hunor, a vezetőedző asszisztensének hívott másodedző. – Az alapszakasz hajrájához közeledve egyre tisztábban rajzolódik ki a csapat identitása. Arra gondolok, hogy egyre tudatosabban alkalmazzuk azokat a játékelemeket, amelyek az erősségeinknek számítanak. Ide sorolom a sebességet, vagy a védekezésből a támadásba való gyors átváltást. Ellenfelünkkel kapcsolatban elmondhatom, hogy sokat tapasztalt, rutinos csapatról van szó, kulcsjátékosaik sok nagy csatát éltek már meg, viszont eléggé hullámzó a teljesítményük. Mivel közvetlen riválist fogadunk, megemlíthetem a sokat pufogtatott frázist: igazi 6 pontos mérkőzés vár ránk. Ahhoz, hogy legyőzzük a szlovákokat, gyorsan, és hatvan percen keresztül koncentráltan kell játszanunk, valamint fontos szerepe lesz a speciális játékhelyzeteknek, például az emberelőnyös és hátrányos szituációknak. Amennyiben mindezek összejönnek és párosulnak jó kapusteljesítménnyel, akkor lesz esélyünk a győzelemre. Reméljük, hogy megint sokan látogatnak ki a találkozóra és a publikum hozzásegít minket egy újabb győzelemhez.

A finn bizakodik

Rasmus Kulmala hetek óta jó formában jégkorongozik.

– Nagyszerű játékot várok kedden este – közölte lapunknak arra a kérdésünkre, hogy mit vár az összecsapástól. – Kicsit játszom a számokkal: a hetedik mérkőzik a nyolcadikkal a 3 pontért, és akár dupla, vagy semmi is lehet a vége, mert ez valóban 6 egységes csatának tűnik. Az általunk Besztercebányán vasárnap este produkált játék után biztos vagyok benne, hogy kedden is nyerhetünk. A Trencsény gyors csapat, de minket is a sebes tempó jellemez. Azért várható remek hoki, mert mindkét társaság tisztában van a rangadó fontosságával.

Kolodzey Tamás


Ritóról

Több mérkőzést hagyott ki Ritó László, a Macik saját nevelésű csatára, aki ennek okáról ezt mondta:

– A bal lábam belső térdszalagjai sérültek, szerencsére műteni azonban nem kell. Visszatérésem pontos időpontját egyelőre nem tudom, de egy hétig még biztosan távol leszek. Lézeres kezelést kapok, és tornára járok. A hazai mérkőzésekre természetesen kimegyek a jégcsarnokba, idegenbe viszont nem utazom el, nem is tudnék, mert a térdem úgymond nem hajlik, kinyújtani sem nagyon tudom a lábam.


A Tipsport Liga állása

1. HC ’05 iClinic Banská Bystrica 44 25 5 5 9 151-104 90

2. HKM Zvolen 44 24 5 5 10 152-100 87

3. HC Kosice 44 26 2 4 12 146-101 86

4. KH Nitra 44 24 5 3 12 170-110 85

5. HK Poprad 44 22 6 2 14 130-114 80

6. MHC Nové Zámky 44 20 4 3 17 114-106 71

7. HK Dukla Trencin 44 20 4 2 18 107-103 70

8. DVTK Jegesmedvék 44 18 4 5 17 116-119 67

9. HC 07 Detva 44 14 3 5 22 117-142 53

10. MAC Újbuda 44 13 3 6 22 124-151 51

11. MHk 32 Liptovsky Mikulás 44 14 2 3 25 111-135 49

12. MsHK DOXXbet Zilina 44 8 5 3 28 113-168 37

13. Szlovákia U20 24 – – 2 22 30–128 2