Közúti transzferjárat a debreceni repülőtér és Nagyvárad között

Akt.:
Közúti transzferjárat a debreceni repülőtér és Nagyvárad között
© Illusztráció: Derencsényi István
Debrecen – Kamarai közreműködéssel transzferszolgáltatásra kötött együttműködési megállapodást a debreceni nemzetközi repülőtér és a nagyváradi OTGABI Kft. – jelentették be a szervezetek vezetői csütörtökön Debrecenben, a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.

A tervek szerint a DEB-ORA Transzfer – az elnevezés Debrecen, illetve Nagyvárad román neve (Oradea) első három betűjéből állt össze – az idei nyári turisztikai szezonban több mint 15 ezer utast szállíthat a két város légikikötője között – jelezte Király Csaba projektmenedzser, a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara irodavezetője.

Hozzátette: valamennyi debreceni repülőjárathoz indítanak buszokat Nagyváradról, jelenleg naponta 3-4-szer fordulnak a különböző befogadóképességű járművek, de az új Debrecen-München Lufthansa-járat hétfői indulásától az igényekhez igazodva akár ötödik buszjáratot is közlekedtetnek.

Király Csaba elmondta: a menetrend szerinti repülők és a charterjáratok kiszolgálása mellett a transzfert szeretnék kiterjeszteni a két nagyváros közötti turistaforgalomra, ezért, ha igény lesz rá, a repülőtér mellett a vasútállomásra is beviszik az utasokat.

Kozma Gábor, a debreceni repülőtér hivatalos transzferszolgáltatója, a nagyváradi OTGABI Kft. ügyvezetője elmondta: az utazók számához igazítva 9, 15, 19, 47 és 52 férőhelyes buszokkal szállítják az utasokat.

Gulyás Péter, az Airport Debrecen Kft. forgalmi igazgatója elmondta: tavaly 172 ezer utas, idén várhatóan 350 ezer veszi igénybe a repülőteret, az utasaik 30-40 százaléka Romániából érkezik.

A WizzAir debreceni bázisrepülőteréről jelenleg összesen heti 19 járatot közlekedtet hetente Debrecen, illetve London, Eindhoven, Milánó, Brüsszel, Malmö és Párizs között – fűzte hozzá a forgalmi igazgató, jelezve: április 11-től hetente három alkalommal közlekedik majd a Lufthansa Debrecen-München járata, a charter-közlekedés pedig két új célponttal, Észak-Ciprussal és a törökországi Izmirrel bővül.

Tóth Edina, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara Enterprise Europe Network (EEN) regionális vezetője magyar-román vállalkozói sikertörténetnek nevezte a DEB-ORA megszületését, amelynek ötlete tavaly decemberben, az EEN keretében rendezett magyar-román turisztikai találkozón fogalmazódott meg, és mára működő vállalkozás lett.

Emlékeztetett rá, hogy az Enterprise Europe Network az Európai Unió legnagyobb vállalkozásfejlesztési hálózata, több mint 60 országban segíti a vállalkozásokat a nemzetközi üzleti partnerkeresésben.

Halasi Csaba, a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület elnöke elmondta: amióta elindultak Debrecenből a repülőjáratok Európa nagyvárosaiba, részt vesznek e városok turisztikai kiállításain.

Tapasztalataik szerint növeli a régió nemzetközi turisztikai vonzerejét, ha határon túli célpontokkal is kiegészítik. Versenyképesebb például a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy kínálat, ha hozzákapcsolnak egy nagyváradi, vagy Félix-fürdői kirándulást is, amelyben komoly szerepe lehet a jövőben a DEB-ORA transzfernek – tette hozzá.

– MTI –








hirdetés