Közúti jelzőtáblákat rongáltak

Közúti jelzőtáblákat rongáltak
© Fotó: police.hu
Debrecen – A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a három fiatal fiút.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 27-én 23 óra körüli időben egy fiatalokból álló társaság sétált Debrecen felől Pallag irányába. Egy debreceni szórakozóhelyről tartott vissza a szálláshelyére a három fiú, amikor útközben a Pallagi út körforgalmától a Mezőgazdász utcáig kiszedett 8 darab optikai jelzőoszlopot a helyéről, amelyeket az út melletti kertbe dobáltak, valamint két közúti jelzőtáblát kidöntöttek.

Az esetről egy állampolgár telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját. A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították és elfogták a három garázdát, akiket előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 18 éves V. Miklóst és két társát gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság a 15 éves nyírbátori, a 16 éves kunmadarasi és a 18 éves helyi lakossal szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

– police.hu –








hirdetés