Központi irány

Akik figyelik a médiát, akár az elektronikust, akár a nyomtatott változatok valamelyikét, azok nyomon tudják követni, hogy merre irányul a központi akarat? Réti János írása.

Most, néhány hónapja már azt tudatosítják bennünk, hogy kevesebb a házasságkötés, mint kellene és kevesebb gyermek születik ahhoz képest, hogy mi magyarok fogyatkozóban vagyunk. A Kárpát-medencében is, meg úgy egyáltalán. Ha ez így van, akkor házasodni kell, meg gyereket, gyerekeket szülni, nehogy csak úgy, elkallódjunk itt Európa közepén.

De megnyugodva halljuk, olvassuk, látjuk, hogy tavalyhoz képest nő a házasságkötések száma és a gyermekszületés is! Ennek segítésére kapnak is az ifjú párok megannyi kedvezményt, hogy kedvük szottyanjon egybekelni, és annak rendje, módja szerint gyerekesedni is.

Ekkor kedvcsináló tanulmányok és elemző beszélgetések mutatnak rá, hogy mennyire döntő fontosságú, hogy jó sokan legyünk, lehetőleg zárt családokban és maradjunk is azokban, nehogy sokasodjanak a csonka, azaz egyszülős családok, mert abból sok jó nem származik.

Persze az ilyen értekezések aztán rámennek a lényegre, nevezetesen, hogy miért vannak elhidegülések, a válások. Ahelyett, hogy a párok élnék a maguk életét azokkal a tulajdonságaikkal, amikkel beléptek a közös életbe. Vagyis alakítsák ki közös életük „színdarabját”, és azt játsszák el egymásnak és a környezetüknek is. Mert tökéletesen összeillő emberek, párok nincsenek, de lehet úgy rendezni az ”előadást”, hogy az a játszók számára élvezhető, de mindenképp elviselhető legyen.

Sem a csalódott – és már talán mást kereső – szülő, sem a függőségek rabjává váló gyerek nem hiányzik a mi társadalmunknak! Nem új életeket kell kezdeni, hanem azt folytatni és jól folytatni, amiben élünk! És akkor büszkén nyugtázhatjuk, hogy nem fogyatkozik a magyar, hanem sokasodik, még akkor is, ha környező országokban ennek nem egyformán örülnek. Istenem! Nekik legyen mondva!

Persze ne vitassuk a kötelezően elolvasandó vagy meghallgatandó alapvicc igazságát, amely szerint – „házas ember is lehet boldog – csak ne vegyék észre!” (Ez kicsit morbid, illetve disszonáns az írás eszmei mondanivalójához képest, de melyik vicc nem ilyen?)

– Réti János –