Közösségi képzés a gazdaságfejlesztésért

Közösségi képzés a gazdaságfejlesztésért
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – A táplálkozástudomány, mezőgazdaság, gazdálkodás és turizmus határterületén indíthat képzést a Debreceni Egyetem a Kisvárdai Közösségi Főiskolán.

– A közösségi főiskola alapításával egy unikális tudományterület, a xenohormézis számára hozzuk létre a megfelelő képzési intézményt. A xenohormézis a növényekben található speciális hatóanyagok hatását vizsgálja az emberi szervezetre. A közösségi főiskolán a gyógyhatású növényeknek a piacosításával foglalkozó szakembereket fogunk képezni – jelentette be Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a kisvárdai közösségi képzőhely létrehozásához kapcsolódó projekt hétfői nyitórendezvényén.

A rektor kiemelte: a regionális vállalatokkal – melyek főként baromfi és vízi szárnyas tenyésztésével, valamint növénytermesztéssel foglalkoznak – történt egyeztetéseket követően jutottak arra a következtetésre, hogy a kisvárdai térségben szükség van egy agroturisztikai profilú felsőoktatási intézményre.


Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

– Egy az intézményi háttereket áttörő interdiszciplináris kutatócsoportot is létrehozunk, melyben a Debreceni Egyetem orvosai, gyógyszerészei, gazdasági szakemberei mellett a Coloradói Egyetemről a téma kiváló kutatója, Philip L. Hooper professzor, valamint a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai is közreműködnek – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán.

Pető Károly, a Gazdaságtudományi Kar dékánja elmondta: a képzőhely kialakítása kapcsán felmérték a térségben rendelkezésre álló erőforrásokat, kijelölték a fejlesztési irányokat és a lehetséges kitörési pontokat.

– Egy olyan egyedi MSc-képzés indítását tervezzük a táplálkozástudomány, mezőgazdaság, gazdálkodás és turizmus területén, amely tökéletesen kiszolgálja a helyi vállalkozások igényeit. Az oktatás és gyakorlati hasznosítás mellett a kutatás is fontos szempont, hiszen Kisvárdán van a Debreceni Egyetemen folyó szántóföldi kutatások egyik meghatározó létesítménye, a Teichmann Vilmos Kísérleti Telep – fogalmazott Pető Károly.


Fotó. unideb.hu Fotó. unideb.hu ©

Belinszky Katalin, a Kisvárda Első Közösségi Főiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette: a közösségi képzőközpont ötlete illeszkedik a kormány Fokozatváltás a felsőoktatás címet viselő programjához.

– Fontos cél, hogy a helyi vállalkozók megfelelő szakembereket tudjanak találni a térségben, illetve versenyképes produktumokat állítsanak elő. A projekt során 56-an jutnak munkához, valamint 30 hallgatói és 4 kutatói ösztöndíjat biztosítunk – tájékoztatott Belinszky Katalin.

– unideb.hu –








hirdetés