Közös jövőt tervez a Roszatommal a Debreceni Egyetem

Közös jövőt tervez a Roszatommal a Debreceni Egyetem
© Fotó: Kirill Kallinikov/Sputnik
Moszkva – Oktatási, tudományos és ipari együttműködésen dolgozna az egyetem és az orosz óriás.

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá hétfőn Moszkvában a Roszatom Nemzetközi Hálózat és a Debreceni Egyetem – számolt be az eseményről a nemzetközi atomipar meghatározó szereplője. A dokumentumot Alekszandr Merten, a Roszatom Roszatom Nemzetközi Hálózat elnöke és Szilvássy Zoltán rektor, illetve Bács Zoltán kancellár írta alá a IX. Nemzetközi Atomexpo Fórumon.

Az együttműködés kiterjed közös projektek indítására az oktatás és a tudomány terén, előadások, kétoldalú szemináriumok tartására, oktatási anyagok kiadására, valamint egyetemi hallgatók cseréjére orosz műszaki felsőoktatási intézmények bevonásával.

Ezen túlmenően a felek megállapodtak, hogy a Roszatom állami atomenergetikai konszern és a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma (által 2015-ben aláírt, az atomenergetika, illetve a hasonló ágazatok szakemberképzéséről szóló szándéknyilatkozat alapján vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Debreceni Egyetemen atomenergetikai ipari szakembereket képző szervezetet hozzanak létre. A dokumentum kiterjed a nukleáris orvostudomány, izotópok és sugárgyógyászati készítmények előállítása terén alkalmazott kutatásokat szolgáló, illetve a kereskedelmi célú projektek megvalósításában történő együttműködésre.

A Roszatom hagyományosan nagy figyelmet fordít az oktatási-tudományos együttműködésre. Különösen örömteli ezért, hogy Magyarország egyik vezető egyeteme a partnerünkké vált – hangsúlyozta Alekszandr Merten, míg Szilvássy Zoltán a közös munka jelentőségét emelte ki. Különösen annak tükrében fontos ez, hogy a vállalat és az egyetem korábban kifejlesztett speciális, például az orvosi felhasználású izotópok és izotóp-hordozók előállításához kötődő technológiák összekapcsolásával jelentősen fokozhatják versenyképességét – mondta a rektor.

HBN



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés